Sport

Egy hétvégére 100 ezer fővel nő Budapest lakossága

Jövő július 21-22-23 lesz a csúcsterhelés. Akkor, amikor egyazon időben rendezik a Magyar Nagydíjat és a 2017-es vizes vb-t.

A FIA csütörtökön tette közzé a Forma-1 2017-es előzetes versenynaptárát. Szembetűnő módon a Magyar Nagydíj július végi, augusztus eleji időpontján nem változtatnának a szervezők,  július 23. szerepel a naptárban.

Nem is lenne ezzel gond, ha ez nem pont a vizes-világbajnokság közepére esne. A Forma-1 ideje alatt a budapesti szállodák amúgy is megtelnek. Idén mintegy 60 ezer külföldi látogatta a futamot.

Elképzelhető mi lesz a július 17-23. között, amikor nemzetközi léptékkel mérve is két gigaesemény házigazdája lesz Budapest.

A blikk.hu pénteki számában egyenesen azzal ijesztget, “nem maradt luxusszálloda itthon a vizes-világbajnokságra, az F1 beelőzte az úszókat, mert Magyar Úszószövetségnek is voltak foglalásai, de sokat várt a véglegesítéssel, s nem tudni, hol találnak megfelelő mennyiségű és minőségű lakosztályt a luxushoz szokott nemzetközi vezetőknek.”

Szögezzük le, a 2017-es vb-t nem az úszószövetség rendezi, hanem a 100 százalék állami tulajdonban lévő BP2017N Kft. és annak is a Szervező Bizottsága (SZB).

Információnk szerint az SZB már jó ideje egyeztet ebben az ügyben a budapesti luxusszállodákkal, és amekkora szobaszámra nekik szükségük van a prominens vezetők számára, abból még semmit sem mondtak vissza.

Annyi történt csupán, hogy a Marriott Hotel jelzett, át kell gondolja az ajánlatot, míg a Four Seasons, az Intercontinental, a Danubius Thermál és a Hotel Sofitel Budapest ajánlata áll. Az F1 által előszeretettel használt Kempinski és Ritz hotelek nem is szerepelnek a foglalási tervben.

Természetesen a belvárosi szállodákkal komoly egyeztetések szükségesek abban az esetben, amikor egyetlen hétvégére mintegy 100 ezer külföldi turistával “nő meg Budapest lakossága”.

A problémát amúgy az okozza, hogy míg az F1-es csapatok gazdasági társaságok és máról holnapra foglalhatnak szobát, addig a 100 százalék állami tulajdonban lévő BP2017N Kft.-nek közbeszerzési eljárás keretében kell rendeznie a szobafoglalásokat, és ez nem egy napos történet.

Megjegyzendő, hogy a mintegy 60-65 ezer F1-es szurkoló egy része a Hungaring melletti kempingben bulizik három napon át, továbbá a vizes vb-re érkező sportolók, edzők, sportvezetők, médiamunkások, hozzátartozók, és szurkolók foglalásának is csak elenyésző százaléka irányul Budapest luxusszállodáira. Az ő elszállásolásukkal minden rendben van.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik