Sport

New England irányító negyven éve nem csinált ilyet

A New England Patriots hazai pályán 27-0-ra legyőzte a Houston Texans együttesét a profi amerikaifutball-liga (NFL) harmadik fordulójának csütörtöki nyitómérkőzésén, ezzel továbbra is százszázalékos.

A Hazafiak úgy érték el ezt a sima diadalt, hogy az első számú irányító, a négyszeres Super Bowl-győztes Tom Brady még eltiltását tölti, helyettese, az első két találkozón kiválóan teljesítő Jimmy Garoppolo pedig sérülés miatt nem állhatott a csapat rendelkezésére.

Az ő távollétükben egy újonc, Jacoby Brissett volt az irányító, aki mindössze 19 átadást kísérelt meg, ezek közül 11 volt sikeres, amiből 103 yardot szereztek az elkapók. Brissett ugyanakkor egy 27 yardos futott touchdownnal vette ki a részét a sikerből.

Patriots-irányító 1976 óta nem produkált ilyet. 

A találkozó kulcsjátékosa a futó, LeGarrette Blount volt, aki 105 yardot, közte két touchdownt termelt.

A New England legutóbb 2012. december 30-án tudta “lenullázni” aktuális ellenfelét, akkor a Miami Dolphins volt az áldozat.

Bill Belichick, a New England vezetőedzője pályafutása 226. győzelmét aratta, ezzel az örökranglista negyedik helyére lépett fel, már csak Tom Landry (250), George Halas (318) és Don Shula (328) előzi meg.

NFL, eredmény:

New England Patriots-Houston Texans 27-0

vasárnap játsszák:
Buffallo Bills-Arizona Cardinals
Tennessee Titanes-Oakland Raiders
Miami Dolphins-Cleveland Browns
Jacksonville Jaguars-Baltimore Ravens
Green Bay Packers-Detroit Lions
Cincinnati Bengals-Denver Broncos
Carolina Panthers-Minnesota Vikingos
New York Giants-Washington Redskins
Tampa Bay Buccaneers-Los Angeles Rams
Seattle Seahawks-San Francisco 49ers
Kansas City Chiefs-New York Jets
Indianápolis Colts-San Diego Chargers
Philadelphia Eagles- Pittsburgh Steelers
Dallas Cowboys-Chicago Bears

hétfőn játsszák:
New Orleans Saints-Atlanta Falcons

 

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik