Sport
Eger, 2016. szeptember 20.
A felújítás alatt álló egri Szentmarjay Tibor Városi Stadion 2016. szeptember 20-án. A létesítmény a kapcsolódó beruházásokkal együtt mintegy nettó 350 millió forintból újul meg.
MTI Fotó: Komka Péter

Közel 350 millió forintból újul meg az egri stadion

24.hu
24.hu

2016. 09. 20. 18:48

A kapcsolódó beruházásokkal együtt mintegy nettó 350 millió forintból újul meg az egri Szentmarjay Tibor Városi Stadion, amelyet várhatóan még az idén birtokba vehetnek a sportolók – hangzott el az önkormányzati és városi sportvezetők sajtótájékoztatóján kedden Egerben.

Habis László (Fidesz-KDNP), a hevesi megyeszékhely polgármestere elmondta: a Magyar Atlétikai Szövetség, a Magyar Labdarúgó Szövetség és az önkormányzat támogatásával megvalósuló fejlesztés keretében egyebek mellett új füves borítást kapott a labdarúgópálya, körülette rekortán futópálya épül, világítást kap a stadion, továbbá füves dobópálya és ugrópálya is készül.

Elhangzott az is, hogy a tavaly előkészített és idén megkezdett beruházást a tervek szerint egy második ütem is követi majd. Ennek során felújítanák az öltözőket és a lelátókat, ez utóbbiak egy részét pedig be is fednék.

Az Érsekkertben álló Szentmarjay Tibor Városi Stadion 1954-ben épült, azóta csak kisebb javítások, bővítések, szépítészeti beavatkozások történtek, a jelenlegi az első nagyobb fejlesztés a meglehetősen rossz állapotban lévő létesítményben.

 

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Domenico Lucano, mayor of the small Italian fishing village Riace, receives the 'Dresden Peace Award 2017' at the Semper opera in Dresden, Germany, 12 February 2017. Lucano receive the award for his committment to helping refugees. The 58-year-old man has been welcoming refugees flying from war and poverty since 1998. Photo: Arno Burgi/dpa-Zentralbild/dpa
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.