Sport

Győzelemmel kezdte az Eb-selejtezőt a női röpiválogatott

A házigazda magyar válogatott győzelemmel kezdte a négycsapatos Európa-bajnoki selejtezőtornát: Jan De Brandt együttese péntek este az észtek ellen nyert négy játszmában.

Az Érd Arénában rendezett összecsapáson az előselejtezőből érkező, papíron legkönnyebb ellenféllel kezdett a magyar csapat, amely tavaly Belgiumban 28 év szünet után szerepelt újra kontinensviadalon. A magyar válogatott az esélyeknek megfelelően az első két játszmát megnyerte, a harmadikban azonban kissé kiengedett, az észtek pedig ezt kihasználva szépítettek. A negyedik felvonásban a magyarok ritmust váltottak, és rendkívül könnyedén, magabiztosan fejezték be a találkozót.

“Az első meccsünkön mindig kicsit idegesebben játszunk, de ez egy kötelező győzelem volt. Az első játszmában jól ment a játék, de a második végére akadtak problémáink a támadásokkal, a harmadikban pedig nem sikerült befejezni az akcióinkat. A negyedikre változtattam egy kicsit a felálláson, s onnantól kezdve ez már egy könnyű meccs volt” – nyilatkozta Jan De Brandt a hunvolley.hu-nak.

Szombaton a finnek ellen játszunk, majd a franciákkal.

Az Azerbajdzsánban és Grúziában sorra kerülő Európa-bajnokságra a két selejtezőtorna győztese automatikusan kijut, míg a csoportok második helyezettjei pótselejtezőn küzdenek meg egymással. Amennyiben a magyarok másodikok lesznek, akkor a bolgár, román, svájci, montenegrói négyest felvonultató kvartett másodikjával találkoznak. A pótselejtező első felvonását október 2-án rendezik, míg a visszavágóra október 9-én kerül sor.

Eredmény – Eb-selejtező

Magyarország-Észtország 3-1 (19, 22, -16, 11)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik