Sport

Shane Tusup érzelmi zaklatásról és zsarolásról beszél

Még az olimpia előtt, júliusban jelentette be Hosszú Katinka és férje-edzője, Shane Tusup, hogy Iron Aquatics néven új klubot alapítanak.

Hétfőn már arról számoltunk be, hogy háromszoros olimpiai bajnok úszónk és férje új klubjába özönlenek a jelentkezők. Úgy tudjuk olyan(ok) is, aki(k) már nemzetközi eredménnyel is rendelkezik és ezzel óhatatlanul átírják kissé a magyar úszópiac erőviszonyait.

Merthogy ezek a gyerekek, fiúk, lányok eddig is úsztak valahol.

Nos, az első edzések után azt kell mondjuk, igazunk volt: a Hosszú-Tusup páros újra szembesült a magyar valósággal. Shane Tusup ennek egy instagram-bejegyzésben adott hangot.

Shane megjegyzi, nem igazán tetszik neki, hogy azt hallja, a hozzájuk igazolni szándékozó úszók egykori klubjai versenyzőiket zsarolással és érzelmi zaklatással próbálják megtartani. Nem érti, merthogy ők nyilván csak a gyerekek és a szülők érdekeit nézik, értük dolgoznak.

A probléma abból adódik, hogy Magyarországon még az amatőr versenyzőket, értsd diákokat is röghöz kötik, vagy megpróbálják röghöz kötni a sportklubok.

Aki egyszer leigazol valahova, eltölt ott pár évet és még tehetséges is, ha véletlenül át szeretne igazolni egy másik egyesületbe – mint jelen esetben -, annak az általános gyakorlat szerint valóban megkeserítik az életét, keresztbe tesznek neki. Konkrétan inkább elveszik a kedvét még az élettől is, mint hogy átengedjék egy másik klubba.

Az “anyaklub” és annak edzője mindezt azon a címen teszi, hogy sok munkát fektetett a gyerekbe. Persze arról nem beszélnek, hogy Magyarországon a kiemelt olimpiai sportágakban a képzés nem üzleti vállalkozás. Úszásban is mindezt adófizetői pénzből az állam vagy az önkormányzat – vízfelület biztosítása, célzott szövetségi, klubtámogatások –  és nem utolsósorban havi tagdíj, felszerelés, utaztatás, stb. formájában a szülő fizeti.

Shane Tusup most ezzel szembesült: akadnak klubok és edzők, akik nem örülnek, hogy eddigi tanítványai át akarnak igazolni az Iron Aquaticsba, ezért ilyen-olyan eszközökkel megpróbálja maradásra bírni tanítványát és annak családját.

Tusup bejegyzése alatt azért található egy-két frappáns és számukra mindenképp biztató szülői, szurkolói bejegyzés. Tényleg csak a példa kedvéért:

Üdvözöljük Magyarországon, ahol az emberek inkább irigyek és féltékenyek, mint támogatóak! Kérjük, ne add fel, amit elkezdtetek az fantasztikus!

– üzente például robitzroxy angolul, míg ajbean85 úgy fogalmazott:

A magyarok mérhetetlenül féltékenyek és passzív agresszívek. Nyomjad! Ne hagyd, hogy meggátoljanak! Magyarországon nem mindenki “záptojás”, csak akadnak olyanok, akik leragadtak a régi gondolkodásmódnál. De a változás csak akkor fog megtörténni, ha olyanok mutatnak utat és példát, mint ti!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik