Sport

Két magyar úszó is érmet szerzett a paralimpián

Az S9-es sérültségi kategóriában versenyző Sors Tamás nagyszerű versenyzéssel ezüstérmet szerzett 200 méteres vegyesúszásban a riói paralimpia vasárnapi napján. A szám másik magyarja, Tóth Tamás a negyedik helyen végzett, míg a győzelem az olasz Federico Morlacchié lett.

A 100 méter pillangón kétszeres címvédő Sors másodikként, a Londonban gyorson két ezüstöt is szerző Tóth Tamás negyedikként került be az előfutamból a döntőbe, így lehetett reménykedni az újabb magyar éremben. A két versenyző egymás mellett úszott a döntőben.

Sors nagyszerűen kezdett pillangón, ami a specialitása, 50 méternél elsőként fordult, majd háton is tartotta az előnyét. Százötven méternél aztán már Morlacchi volt az élen, s bár Sors támadta az utolsó hosszon, nem sikerült befognia és másodikként csapott a célba. Tóth Tamás gyakorlatilag végig a negyedik helyen haladt.

Nagy meglepetés ez az ezüst, még fel sem fogtam

– mondta fülig érő szájjal a 24 éves pécsi Sors Tamás. –

A pillangót nem tudom visszafogni, az mindig olyan, hogy megindulok és megyek, háton arra kellett figyelnem, hogy ne lassuljak le, amire hajlamos vagyok, mellen figyeltem a többiekre, gyorson pedig bekapcsoltam a lábamat, amennyire tudtam.

Fotó: MTI
Pap Bianka a második érmét szerezte Rióban. Fotó: MTI

Az S10-es sérültségi kategóriában versenyző Pap Bianka bronzérmet szerzett 200 méteres vegyesúszásban a riói paralimpia vasárnapi versenynapján. A Vasas 16 éves, paralimpiai újonc sportolója egy nappal korábban 100 méter háton ezüstérmes lett. Akárcsak akkor, a győzelmet most is az új-zélandi Sophie Pascoe szerezte meg.

Pap Bianka a délelőtti előfutamból a hetedik idővel került a nyolcas döntőbe, ennek megfelelően az egyes pályán úszott a fináléban. Jól kezdett, az 50 méter pillangó után hatodikként fordult, majd jött kedvence, a hát, amelyen feljött a negyedik helyre. Mellen aztán tovább javított, már az élcsoport tagja volt, s az utolsó hosszra harmadikként fordult. Gyorson is remekül tempózott, s a jutalma egy újabb érem lett.

Hihetetlen számomra, hogy már két érmet szereztem, próbálom felfogni, de szerintem ez nem mostanában fog sikerülni

– nyilatkozott szerényen a szigetvári születésű Pap Bianka.

A reggeli futamomat kicsit elrontottam, mert nagyon fáradt voltam, a tegnapi verseny után alig tudtam aludni. Estére  azonban edzőm, Szabó Álmos, a masszőrünk és a társaim segítségével sikerült összeszednem magam. Az egyes pályán mentem, amit surranópályának is hívnak, erről már többen nyertek olimpiai aranyat. Bár én sem látom a többieket, nem is figyeltem rájuk, ők sem láttak engem.

Pap Biankáé a magyar küldöttség harmadik dobogós helye az uszodában, s a negyedik érme Rióban, két ezüst mellett a második bronz.

Az S5-ös sérültségi kategóriában versenyző Illés Fanni ötödik helyen végzett 100 méteres mellúszásban. A negyedik legjobb idővel került a döntőbe, ahol 50 méternél a hatodik helyen fordult, s jó hajrával egy helyet még előrébb tudott lépni.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik