Sport

US Open: Babos továbbjutott, Halep vár rá a harmadik körben

Babos Tímea örült mérkőzéssel indított kedden a US Open első fordulójában. A 31. helyen kiemelt magyar teniszező három szettben múlta felül a selejtezőből érkező Barbara Haast. A második körben szintén egy selejtezőt sikerrel megvívó játékos, a holland Richel Hogenkamp volt az ellenfele.

A mérkőzés az esőzések miatt bő másfél órával később kezdődött, de a csúszás nem zavarta össze a soproni játékost. Az első szettben háromszor is elvette a világranglista 165. helyén álló teniszező adogatását, így 29 perc alatt könnyedén megszerezte a vezetést.

Az első körben a brit Heather Watson ellen diadalmaskodó Hogenkamp a második játszmára összeszedte magát, 2-2-nél fogadóként nyert game-t, majd hozta a saját adogatását is, így ellépett 4-2-re.

Babos viszont nem esett össze, kiegyenlített 4-4-re, amely döntőnek is bizonyult. A követező két játékot is ő nyerte, így ott van a harmadik fordulóban.

A magyar játékos ellenfele az ötödik helyen kiemelt Simona Halep lesz. A román játékos a cseh Lucie Safarova ellen diadalmaskodott.

Honfitársunk a csütörtöki nap folyamán párosban is pályára lép a kazah Svedova oldalán. Magyar idő szerint este 11 óra után a Bellis, Boserup duóval meccselnek.

Eredmény – Tenisz, US Open, női egyes, 2. forduló

Babos Tímea (magyar) – Richel Hogenkamp (holland) 6-2,6-4

Ajánlott videó

Olvasói sztorik