Sport

Románia eleve lebőgött az olimpián, de egy érmet még el is veszít doppingolás miatt

Doppingvétség miatt elveszíti a riói olimpián szerzett bronzérmét Gabriel Sincraian román súlyemelő – idézte a román közszolgálati televízió (TVR) hétfői hírét az Agerpres román hírügynökség. Sincraian a 85 kilogrammos súlycsoportban lett harmadik Rióban, azonban a doppingtesztje pozitívnak bizonyult.

A vétség miatt az érem elvesztése mellett a Román Olimpiai és Sportbizottságnak is százezer eurós bírságot kell fizetnie – közölte a TVR. A híradás szerint a román olimpiai bizottság illetékesei közül többen úgy látják, hogy a bírságot a Román Súlyemelő Szövetségnek és a sportolónak kell kifizetnie.

A Gazeta Sporturilor román sportlap megemlíti, hogy Gabriel Sincraian visszaesőnek számít.

2013-ban egy versenyen kívüli ellenőrzés során már tiltott szer használatát mutatták ki nála. Akkor két évre eltiltották a versenyzéstől, és a román sportági szövetség kifizette a százezer eurós bírságot.

Románia az utóbbi ötven év leggyengébb olimpiai szereplését nyugtázhatta Rióban. A román sportolók által megszerzett egy arany, egy ezüst és három bronzérem közül kell az egyik bronzot visszaadni. A Román Olimpiai és Sportbizottság elnöke, Alin Petrache – korábbi bejelentésének megfelelően – hétfőn benyújtotta lemondását.

Fotó: Getty Images/Mike Ehrmann

Ajánlott videó

Olvasói sztorik