Sport

Risztov: Rióval kelek és fekszem

risztov-eva(960x640)(2).jpg (risztov éva, )
risztov-eva(960x640)(2).jpg (risztov éva, )

Risztov Éva 2012-ben, Londonban rajt-cél győzelmet aratott 10 kilométeres nyíltvízi úszás döntőjében.

Rióban címvédésre készül és elmondása szerint minden idegszálával a közelgő játékokra fókuszál:

Én már olimpiai lázban égek, Rióval kelek és fekszem, ami azt is jelenti, hogy nincs a napnak olyan órája, ami közvetve vagy közvetlenül ne az olimpiáról és a felkészülésemről szólna. Jó lenne egy kicsit többet aludni, de erre valószínűleg csak az olimpia után kerülhet sor. Nagyon sokat dolgoztam azért, hogy boldogan és elégedetten térhessek haza Brazíliából, és azt szeretném, hogy váratlan események ne keresztezzék az utamat

-nyilatkozta a Telekom Sporthír Szolgálat munkatársának a 30 éves úszónő, aki a szombati balatonfüredi Világkupa fordulón is elindul.

Örülök annak, hogy az olimpiai indulásra jogosultak közül többen is rajthoz állnak, azt viszont nem is sejtem, hogy ki mit forgat a fejében, miként építi fel az utolsó heteket. Biztosan lesz olyan, aki nagyon odateszi magát, és – mint olimpiai bajnokot – engem akar megelőzni, mások viszont, az én észjárásomat követve úgy gondolkodnak majd, hogy az év legjobb formájával Rióban kell kirukkolni.

Risztov a Budapest bajnokságon és a hollandiai nyíltvízi Európa-bajnokságon is rajthoz áll, emellett tengeren is próbára teszi magát a nagy megmérettetés előtt:

Felüdülés, de sajnos még nem vakációzás lesz az a néhány nap, amikor Horvátországban modellezhetem azokat, a tengeri úszás közben jelentkező nehézségeket, amelyek augusztusban az Atlanti óceán vízében, közelebbről a Copacabana-öbölben  megrendezésre kerülő olimpiai versenyek alatt „színesítik” majd a versenyzésünket.

A tavaly Kőbányára visszatérő úszónő 15 évesen debütált olimpián Sydneyben, elmondása szerint hosszú úszópályafutását a most következő ötkarikás verseny teheti teljessé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik