Sport

Lóránt majdnem megverte a Szolnokot

Ahogy az várható volt, eddig mindkét döntős hozta a kötelező győzelmet hazai pályán, a múlt szerdai nyitányon 86-80-ra nyert a Szolnok, majd a Fehérvár szombaton 91-66-tal vágott vissza. A harmadik mérkőzésnek foghíjas kerettel vágtak neki a csapatok, hiányzott ugyanis Anthony Myles és Strahinja Milosevic: a Fehérvár amerikai és a Szolnok szerb légiósa három napja összeakaszkodott egymással a pályán, ezért mindkettőt kiállították, ez pedig automatikusan egymeccses eltiltást jelentett. A Tisza-partiakat irányító Stojan Ivkovic ismét nem számíthatott sérült irányítójára, Wittmann Krisztiánra.

Két alapemberének távollétében is jól kezdett az Olaj, és három triplával 15-10-re elhúzott. A nyitónegyed végén Vojvoda Dávid dudaszós hármasával nyolc pont volt a remekül lepattanózó Tisza-partiak előnye.

A folytatásban még a center Keller Ákos is triplát dobott a hazaiaknál, ekkor már 31-17 állt a nagyórán.

41-25-nél a fehérvári tréner, Dzunics Braniszlav időt kért. Ez főként Lóránt Péternek köszönhetően egy 9-0-s vendégrohamot eredményezett, a nagyszünetben 46-38 volt az állás.

Fordulás után ismét tízen kívülre került a Szolnok, a fehérváriakat a szenzációsan dobó Lóránt egymaga vitte a vállán, így a 29. percben 66-64-re feljöttek. A 72-66-ról induló zárószakaszban óriási dobópárbaj zajlott a parketten, Vojvoda megszerezte 20., Lóránt pedig a 30. pontját, de az Alba nem tudott egy pontnál közelebb férkőzni. A hajrát a Szolnok bírta jobban, amely sikerével már csak egy győzelemre van a címvédéstől.

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó döntő pénteken folytatódik Fehérváron.

Eredmény – kosárlabda NBI-döntő, 3. mérkőzés

Szolnoki Olaj – TLI-Alba Fehérvár 91-85 (25-17, 21-21, 26-28, 19-19)
legjobb dobók: Vojvoda 23, Vrbanc 18, Jones 16, Keller 11, Kovács 11, Borisov 10, illetve Lóránt 30, Chery 17

A párharc állása: 2-1 a Szolnok javára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik