Sport

Djokovicnak testen kívüli élménye volt

Novak Djokovicnak vasárnap sikerült, ami korábban még nem: nyerni a francia nyílt teniszbajnokságon, a Roland Garroson. Andy Murrayt győzte le négy játszmában, szetthátrányból. A szerb világelső nyerte a legutóbbi négy nagy tornát és összejött számára a karrier Grand Slam is, erre előtte heten (André Agassi, Don Budge, Roy Emerson, Roger Federer, Rod Laver, Rafael Nadal és Fred Perry) voltak képesek.

Éreztem, hogy most vagyok a legközelebb a győzelemhez itt, a Garroson. A végén aztán testen kívüli élményem volt. Csak nagyon kevésszer éreztem ezt eddig karrierem során. Robotpilóta üzemmódba kapcsolta. A lelkem kiszállt a testemből, kívülről szemléltem saját magam és csak arra vártam, hogy Andy hibázzon

– mesélte az újságírónak a döntőt követő sajtótájékoztatón Djokovic, aki a harmadik meccslabdáját tudta értékesíteni a negyedik játszmában.

Azt is elmondta, életében először érezte, hogy a párizsi közönség szereti őt.

A meccs hosszabb összefoglalója:

Az ausztrál Rod Laver volt az egyetlen, akinek az open érában sikerült egy évben mind a négy nagy tornát megnyerni. Ráadásul ő kétszer is bemutatta ezt a bravúrt, 1962-ben és 1969-ben. Szóba került a sajtótájékoztatón, hogy vajon Djokovicnak sikerülhet-e idén, mivel Ausztráliában is ő diadalmaskodott.

Nem akarok arrogánsnak tűnni, de úgy vélem, minden kitűzött cél elérhető az életben.

Hogy sikerül-e vagy sem, az már egy másik kérdés. Djokovic nem is akar most ezzel foglalkozni. Inkább kiélvezni azt a pillanatot, hogy megnyert egy olyan trófeát, amit korábban egyszer sem.

(Forrás: rolandgarros.com)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik