Sport

Roland Garros: szetthátrányból fordítva nyertek Babosék

Az egyeben aratott győzelme után párosban is bejutott a második fordulóba.

A keddi egyesben aratott sikere után szerda délután párosban is bemutatkozott a francia nyílt teniszbajnokságon Babos Tímea. A magyar játékos a kazah Jaroszlava Svedova oldalán az Anastasia Rodionova, Arina Rodionova páros ellen lépett pályára az első fordulóban.

A mérkőzés rögtön úgy indult, hogy az ausztrál duó brékelte Babosékat, akik azonban 4:3-nál ki tudtak egyenlíteni. Sajnos a következő játékukat azonnal elbukták, Rodionováék pedig a saját adogatásuk során a negyedik játszmalabdát már nem hibázták el. Szerencsére ezek után szinte már csak a magyar,kazah páros volt a pályán.

A második szettet két brékkel nyerték 6:2-re, majd a döntő játszma ennél is simább volt. Itt háromszor vették el Timiék az ausztrál páros adogatását, a második meccslabdát kihasználva pedig 6:1-re diadalmaskodtak a harmadik szettben.

A negyedik helyen kiemelt kettős ellenfele a második körben vagy a Dominika Cibulkova, Kirsten Flipkens vagy a Myrtille Georges, Alize Lim páros lesz.

Eredmény – Tenisz, Roland Garros, női páros, első forduló

Babos Tímea, Jaroszlava Svedova (magyar, kazah, 4.) – Anastasia Rodionova, Arina Rodionova (ausztrál) 4:6, 6:2, 6:1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik