Sport

Agyonnyernék magukat a magyar úszók a londoni Eb-n

Aranyérmekért és újabb riói A-szintes időkért utazik a londoni vizes Európa-bajnokságra a magyar úszó-válogatott, a hétfőn kezdődő küzdelmekben 31-en képviselik Magyarországot – mondta el Hargitay András szövetségi kapitány a csütörtöki sajtótájékoztatón.

Hozzátette, hogy a magyar úszók jó esélyekkel indulnak. Megjegyezte: az Európa-bajnokságon kiemelt szerepet szánnak az edzőknek és a gyúróknak,

egy masszőr például végig a 400 és 200 méter vegyes világbajnokának, Hosszú Katinkának a munkáját segíti.

Hargitay András közölte: mivel az olimpia évében zajló Európa-bajnokságról van szó, több rivális is inkább az ötkarikás viadalt helyezi előtérbe és kihagyja a kontinensviadalt. Magyar részről is van ilyen, a 200 méter mell olimpiai bajnoka, Gyurta Dániel ugyanis nem vesz részt a londoni Eb-n. A szövetségi kapitány hangsúlyozta, az UTE klasszisa letett már annyit az asztalra, hogy ezt az utat válassza.

Petrov Iván, az utánpótlás válogatott szövetségi kapitánya azt mondta, mivel az ifjúsági korú versenyzők országos bajnoksága és a hódmezővásárhelyi Európa-bajnokság is közel van ehhez a viadalhoz, ezért a brit fővárosban az “ifjú titánok” közül csak Késely Ajna áll rajthoz.

A 12-szeres nagymedencés Európa-bajnok Cseh László kijelentette, mind a négy számban, azaz 50, 100 és 200 méter pillangón, valamint 200 méter vegyesen is győzni akar a brit fővárosban.

A felkészülést úgy állítottuk össze, hogy Londonban nagyjából a csúcsformámhoz közeli állapotban legyek. Az már az országos bajnokságon látszott, hogy ez nagyjából sikerült

– mondta a 30 éves klasszis.

A nyílt vízen olimpiai címvédő Risztov Éva hangsúlyozta: a 10 kilométer ötkarikás aranyérmeseként számára továbbra is ez a fő profil, ennek ellenére mindent megtesz majd annak érdekében, hogy 800 méteren is helyt álljon Londonban.

A gyorsúszó specialista, tavaly a kazanyi világbajnokságon 1500 méteren bronzérmes Kapás Boglárka elmondta, hogy mindhárom távon, azaz 400, 800 és 1500 méter gyorson is szeretné megúszni, de legalábbis megközelíteni egyéni legjobbját.

A 400 méter vegyesen vb-ezüstérmes Verrasztó Dávid rendkívül szűkszavúan nyilatkozott, mint elmondta, mivel a győri országos bajnokságon nem vett részt, nagyon várja már az Európa-bajnokságot.

Gyermekvédő programot hirdet a MÚSZ

Az eseményen Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke bejelentette, hogy a szervezet gyermekvédelmi programot kezdeményez, melynek célja, hogy megelőzzék azokat az esetleges bántalmazásokat – illetve fellépjenek ellenük -, melyek a gyermekeket és fiatal felnőtteket a sportolás során érhetik. A program koordinálására egy nemzetközileg is elismert szakembert, Herczog Máriát – a Család, Gyerek, Ifjúság Egyesület és az Eurochild elnökét, az ENSZ gyermekjogi bizottságának korábbi tagját – kérték fel. A program prevenciós jellegű, tehát – ahogy a szövetség közleménye fogalmazott – nem azért kezdeményezik, mert a lelki, fizikai vagy szexuális zaklatás mindennapos probléma lenne az úszásban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik