Sport

A finnek ellen bizonyította a magyar hokiválogatott, hogy ott a helye az elit-vb-n

Csak szuperlatívuszokban lehet beszélni a hősiesen küzdő magyar csapatról. Finnország ugyan 3-0-ra nyert, de nem volt ez egy sima győzelem.

Szerdán hamar kiderült: a magyar jégkorong-válogatott kiheverte a keddi, franciák ellen elszenvedett 6-2-es vereséget. Rich Chernomaz csapata nagyon összeszedetten, harcosan és frissen játszott a világbajnoki mezőny egyik legjobbja, Finnország ellen, a kapuban pedig a fiatal Vay Ádám meghálálta a bizalmat, bravúrok sorát mutatta be már az elejétől kezdve.

Sokáig pariban voltunk az északiakkal és ugyan az első harmad végére kissé felborult a pálya, tartani tudtuk a jó nevekből álló finn csapatot, húsz perc után 0-0 volt az állás. Bár az első felvonás után elképzelhetetlennek tűnt, a másodikban még hősiesebben küzdöttünk, ekkor a finn nyomás már egyre nagyobb volt, berendezkedtek a kapunk elé.

És még így is csak egy szerencsés találattal szereztek vezetést, egy magpattanó lövés fogott ki Vayon.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

Amennyire egyoldalú volt a második harmad, olyan kellemes meglepetés volt a harmadik játékrész eleje, egyből lövésekkel próbálkoztunk, látszott, hogy nem adjuk fel a bravúros pontszerzés lehetőségét. Talán a nagy akarás miatt is volt egy kitámadás, amit aztán góllal büntettek a finnek, Granlund passzából Koivu volt eredményes. A végére jól láthatóan elfáradtunk, jöttek a kiállítások, Barkov pedig emberelőnyben beállította a 0-3-as végeredményt.

Az összefoglaló:

A magyar csapat előtt le a kalappal.

51-13 lett a kapura lövési arány a finnek javára, azonban a remek teljesítményt nyújtó Vay Ádám becsülettel állta a sarat, a mezőnyjátékosok pedig számtalanszor önfeláldozóan vetődtek a korong útjába és elvégezték a piszkos munkát is, takarítottak a kapu előtt, és rendre visszazártak. Az első harmadban egy közel másfél perces emberhátrányt is kibekkeltünk.

Erre a teljesítményre lehet alapozni, ebből lehet erőt meríteni. Pénteken ismét egy nagyágyú, az Egyesült Államok következik, aztán szombaton Fehéroroszország, hétfőn pedig Németország lesz az ellenfél.

Eredmény – jégkorong-vb, B csoport

Magyarország – Finnország 0-3 (0-0, 0-1, 0-2)

Gólszerzők: Ohtamaa (37.), Koivu (50.), Barkov (57.)

A többi szerdai eredmény és a csoportok állása:

A csoport (Moszkva):
Svédország-Kazahsztán 7-3 (3-1, 3-0, 1-2)
Svájc-Lettország 5-4 (0-0, 3-3, 2-1)
Az állás: 1. Csehország 8 pont/3 mérkőzés (11-5), 2. Svédország 8/4 (16-10), 3. Svájc 7/4, 4. Oroszország 6/3, 5. Norvégia 5/3, 6. Dánia 4/3, 7. Kazahsztán 2/4 (12-19), 8. Lettország 2/4 (8-15)

B csoport:
Fehéroroszország-Szlovákia 4-2 (0-0, 0-2, 4-0)
Az állás: 1. Finnország 12 pont/4 mérkőzés, 2. Kanada 9/3, 3. Szlovákia 6/4, 4. Franciaország 5/3, 5. Németország 4/3, 6. Egyesült Államok 3/3 (9-11), 7. Fehéroroszország 3/4 (9-22), 8. Magyarország 0/4

Vége a mérkőzésnek, a finnek 3-0-ra nyertek, de nem volt könnyű dolguk.

Harmadik harmad

56-60. PERC: Ezt a hátrányt is kibekkeltük! Amikor letelt, még volt egy komoly finn lehetőség, de Vayról ki sem pattant a korong. Wehrs emelte ki a korongot a plexin, játék késleltetése miatt két percre kiül. A pillanat, amikor Vay is tehetetlen: szép korongjáratás után Barkov kapásból lőtt irtózatosan nagy gólt (0-3). Sagert lökte palánkra az ellenfelét, ez is két perc. Finn ütőkön járt a korong, de kibekkeltük ezt a hátrányt is. Vége a meccsnek.

51-55. PERC: Két nagy Vay-védés után hatalmas magyar helyzet a finn kapu előtt, de a korong leperdült az ütőről a lövés pillanatában. Sofron fogta meg egy pillanatra ellenfelét az 54. percben, a sporik azonban kiszúrták, így kiküldték két percre. Működött a finn figura, Pulkkinen üresen lőhetett, Vay védett.

46-50. PERC: A finnek magabiztosan kibekkelték ezt a hátrányt. Vay spárgázva védett, majd utána még a jégen fekve rúgta el a korongot. A másik oldalon Nagy Gergő löketét tolta ki a botossal Saros, majd ismét Vay volt munkában, magához ölelte a korongot. Wehrs távoli lövését kellett védenie Sarosnak, majd nem sokkal később letámadtak a finnek, kettő az egyben vitték a korongot, Granlund és Koivu pedig úgy fejezte be az akciót, ahogy az a nagykönyvben meg van írva, utóbbi szerezte a gólt (0-2).

41-45. PERC: Folytatódott egy meccs. Csak egy kis adalék: két harmad után 39-9 a kapura lövések száma  a finnek javára. És így is csak 1-0-ra vezetnek. Letelt Dudás kiállítása, nem sokkal utána Bartalis lőtt, Saros csak nehezen tudott védeni. Sagert is tesztelte Sarost, ismét védett a finn kapus. A mi kapunk előtt Sofron mutatott be nagyon fontos mentést, a keresztpasszba tette bele a botját. A 44. percben emberelőnybe kerülünk, Pulkkinent küldték ki gáncsolásért.

Egyszerűen nincsenek szavak arra, amit a magyar válogatott bemutatott az első két harmadban. Hősiesen küzdenek a fiúk, nincs elveszett korong, nincs reménytelen helyzet, ha kell, csúsznak-másznak a jégen, szívüket-lelküket kiteszik a pályára. És a finnek csak egy szerencsés, megpattanó lövéssel vezetnek mindössze, Vay Ádám élete meccsét játssza. Hamarosan folytatás!

Második harmad

36-40. PERC: A 36. percig bírtuk az egyre fokozódó finn nyomást, és Ohtamaa lövése is csak azért tréfálta meg Vayt, mert megpattant egy védő ütőjén a korong (0-1). Vérszemet kaptak a finnek, mennek előre az újabb gól reményében, most kissé beszorultunk a kapunk elé. Vay azonban a helyén, újabb nagy bravúr a 38. percben. Dudást küldték ki két percre bottal akasztásért, ha minden jól megy, a második harmadot emberhátrányban fejezzük be. Vége a második harmadnak.

31-35. PERC: Sofron! Úgy ledózerolta az egyik finnt, hogy csak na! Ráadásul a korong Vas Márton elé került, lövését azonban magabiztosan fogta Saros. Barkov lódult meg a bal szélen, üresen lőhetett, de Vay magabiztosan védett, még csak kipattanó sem volt. A 36. percben egy újabb finn korongjáratás után Pulkkinen lőtt kapásból, de Vay szépen fogta a korongot lepkéssel. Nagyon jól véd a magyar kapus!

26-30. PERC: Most oda-vissza játék van, bár kaput csak a finnek találnak, de időnként veszélyesen lódul meg a magyar csapat. Nagy volt már a finn nyomás a magyar kapu előtt, Sofron takarított a kapu előtt – szabálytalanul, kiküldték, de nagyon kellett, lehet, hogy góltól mentett meg minket. Vaynak volt szerencséje, egy kapu felé pattanó korongot védett reflexből a 29. percben. Gyönyörű figurát játszottak végig a finnek, de Vay védte a középről elengedett kapáslövést! Kivédekeztük az újabb emberhátrányt!

21-25. PERC: Megy a második harmad, mi hoztuk el a bulit. Jokinen hagyta ki a játékrész első ordító ziccerét, nem találta el az üres kaput – szerencsére. Hamar belerázódtunk mi is a harmadba, volt pár lövésünk, de a finnek jól védekeztek és rendre blokkoltak, vagy épp Saros védett magabiztosan. Vay feküdt rá a lecsorgó korongra.

Letelt az első 20 perc és fantasztikusan jól teljesítenek eddig a srácok, 0-0-ra állnak Finnország ellen! Vay Ádám vezérletével a védekezésünk szenzációs, de nem csak bekkelünk, voltak helyzeteink is. Csak így tovább!

Első harmad

16-20. PERC: Jól támadtunk le, azonban egy gyors leindítás végén csak eljutottak a kapunkig a finnek, a korong be is ment a magyar kapuba, de az idő közben elmozdult, nem adták meg. Viszont Bartalist is kiküldik, kettős emberhátrányban vagyunk közel másfél percig. Hősiesen kibekkeltük a kettős hátrányt, úgy, hogy a végén az egyik bekkünk botja is eltört! Sőt, kivédekeztük mind a két emberhátrányt, óriási! Vay menetrendszerinti védése a 19. percben, egy távoli bombánál. Vége az első harmadnak.

11-15. PERC: Koivu lőtt fordulatból, Vay a világ legtermészetesebb módján húzta le a lepkéssel a korongot a levegőből. 12 perc játék után 6-6 a kapura lövési verseny, az állás pedig 0-0. Szenzációs! DÖBBENETESEN nagy védés Vaytól! Előbb kisegítette a kapuvas, majd a kipattanó után kispárgázta az alsóból az ismétlést! Az 5. percben kaptunk egy kiállítást, Sagert ül ki fogásért. Reméljük, hogy két percre, mert az azt jelenti, nem lőnek gólt a finnek előnyben.

6-10. PERC: Óriási védés Vaytól, egy közeli kapáslövést fogott, ráadásul ki sem pattant róla a korong. Bravúr. Garát próbálkozott egy távoli lökettel, Saros résen volt. Vay percei ezek, most egy belepiszkálós lövést védett a 6. percben, majd rátenyerelt a pakkra. A túloldalon Nagy Gergő lépett ki, Saros védett nagyot. Pariban vagyunk a finnekkel egyelőre! Jó védekezéssel szereztünk korongot, Vas János pedig célba is vette a lepkés oldalt, Saros védett és gyorsan ki is tette a pakkot – nem először, erre majd figyelni kell.

1-5. PERC: Piros felsőben és fekete nadrágban a magyar csapat, a jól bejáratott kék-fehérben a finn válogatott. A kapunkban tehát a mindössze 22 éves Vay Ádám, aki a MOL Ligában véd. A magyar drukkerek máris rázendítettek. Na, a miénk az első lövés, Sofron vette célba a kaput, Saros magabiztosan védett a lepkéssel. Az első három perc alapján sikerült túltennie magát a csapatnak a franciák elleni veresége, fegyelmezetten, frissen játszunk. Na, most Vaynak kellett két nagyot védenie, előbb egy távoli bombát, majd a kipattanót.

Köszöntöm olvasóinkat, hamarosan kezdődik a meccs. A kapuban Vay Ádám kezd, Rajna Miklós, Kovács Csaba és Frank Banham ezúttal nem öltözött be. Hajrá, magyarok!

A délutáni eredmények

Nagy fordulat a magyarok csoportjában

Előzetes: A magyar jégkorong-válogatott eddig három meccset játszott le az oroszországi világbajnokságon, előbb Szlovákiától, majd Kanadától, legutóbb pedig Franciaországtól kaptunk ki. Ezek közül a gallok elleni volt a fájó, mert míg az első két összecsapáson leginkább a tisztes helytállás volt a cél, addig a franciák ellen nem titkoltan győzelmi reményekben lépett jégre Rich Chernomaz együttese, ám a vb-n az eddigi legvisszafogottabb teljesítményt nyújtotta a csapat, 6-2-es vereség lett vége.

Szerdán pedig máris jön a következő meccs, méghozzá a kifejezetten jó erőkből álló, NHL-es és KHL-es játékosokkal teletűzdelt, akár a végső győzelemre is esélyes finnek ellen. A pontszerzés világraszóló bravúr lenne a fiúktól, ugyanakkor ez a mérkőzés és egy jó teljesítmény kellő önbizalmat adhat a világbajnokság hátralévő összecsapásaira.

„A finn hokit aligha kell bemutatni. Rendkívül erős kerettel jöttek, talán a legerősebbel a mi csoportunkból. Nagyon kemény meccset várok. Jól kell játszanunk, betartani a taktikát és remélni a legjobbat. Kanada után talán kelhittük, hogy picit könnyebb játékkal is meg tudjuk verni, nem kell annyira betartanunk a taktikát. Ez látszott, hogy nem így van. Vissza kell tértnünk az első két meccshez, és ugyanolyan fegyelmezetten játszani, aztán meglátjuk, az mire lesz elég” – mondta a Finnországban légióskodó Sebők Balázs a szövetség honlapjának.

A csapatok:

kezdők

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik