Sport

A magyar válogatott csak nyerhet az elit vb-n

Eljött az az időszak, amire minden magyar jégkorongdrukker várt egy éve: pénteken kezdődik az elit hoki-vb Oroszországban, a mezőnyben pedig 2009 után ismét ott van a magyar válogatott is. A csapat csütörtökön indul útnak, pénteken pedig már a világbajnokság helyszínén edz. Addig még itthoni tréning, valamint közös pókerparti szerepel a programban.

A Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) keddi sajtótájékoztatóján az újságírói kérdések során hangzott el a legfontosabb mondat. Rich Chernomazt faggatták arról, hogy ki ellen lehet esélyünk, illetve a fiatalok várhatóan hogyan bírják majd a nyomást, mire a szövetségi kapitány azt felelte:

Nincs veszítenivalónk.

És valóban. Erőltetett menet vár a világranglista 19., azaz vb-mezőnyben legalacsonyabban rangsorolt magyar válogatottra. A legjobbak közé Lengyelországban feljutó csapat rögtön Szlovákiával kezd, aztán sorrendben Kanada, Franciaország, Finnország, az Egyesült Államok, Fehéroroszország és Németország lesz az ellenfél. Mindegyik ellen egy győzelem bravúr lenne, de Chernomaz úgy véli, arra kell ösztökélni a játékosokat, hogy nincsenek elérhetetlen célok.

Szerinte a franciák és a németek, azaz két védett csapat ellen lenne esély a győzelemre, illetve a nehéz mérkőzésekkel kezdő fehéroroszok ellen.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

Áldozatok, amiket meg kellett hozni

A bennmaradásról

A nemzetközi szövetség, az IIHF ismert hajmeresztő megoldásairól, így fordulhatott elő az idei helyzet is. 2017-ben Franciaország és Németország lesz a vb házigazdája, így ők nem eshetnek ki, védettséget élveznek. Ezután egy csoportba sorsolták őket.

Alap esetben az A és a B csoport utolsó helyezettje esne ki a divízió I/A-ba, ha a francia-német párosból az egyik a 8., akkor a B csoport utolsó előttijének az eredményét összehasonlítják az A csoport 7. helyezettjével, a rosszabb kiesik. Ha az említett kettős a 7-8., akkor a kettő helyett csak egy kiesője lesz a vb-nek.

Elhangzott az is, hogy kemény felkészülésen estek át a kerettagok, ehhez a szövetség igyekezett megfelelően erős ellenfeleket leszervezni – Ausztriával, Szlovéniával, Kazahsztánnal és az orosz B-válogatottal is megmérkőztünk. A végeleges, 25 fős névsort szombaton hirdette ki a kapitány: 15-en vannak itt a tavalyi együttesből, kimaradt például Bálizs Bence, Kiss Dániel és Orbán Attila is.

Hári János sem utazik, ő az Ausztria elleni meccsen sérült meg. Chernomaz azt mondta, egy emberrel nem is lehet megoldani a pótlását, ő az egyik legügyesebb csatárunk, emberelőnyben érezzük majd igazán a hiányát.

„Egy hónapja kezdtük el a felkészülést, napról-napra fejlődtek a játékosok és maga a csapat is. A kerethirdetésnél nem a lojalitást, hanem az adott teljesítményt vettük alapul.

Természetesen voltak meglepetések, fiatalok szorítottak ki krakkói kerettagokat. De ennek így kellett történnie

– mondta a kanadai szakember, aki elárulta: a fizikai mellett a mentális felkészítésre is nagy hangsúlyt fektettek, illetve felmérték, ki tudja elbírni azt a nyomást, amit a tíz nap alatt lejátszott hét csoportmérkőzés (!) jelent.

A kapusok közül Vay Ádám első felnőtt vb-jére készülhet. A védelemben a honosított Dudás Jesse, Sagert Kalvin, Wehrs Kevin, valamint Mestyán István, a 18 éves Garát Zsombor és 19 esztendős Stipsicz Bence ugyancsak először vesz részt vb-n.

Fotó: MJSZ/Nánási Pál
Fotó: MJSZ/Nánási Pál

Meglepetés és játék

Id. Kovács Csaba, az MJSZ elnöke is arról beszélt, hogy nincs különösebb elvárás a csapattal szemben az MJSZ részéről. Tudják, hogy a játékosok, minden tőlük telhetőt megtesznek majd a jégen.

Az 5-6 pont nem biztos, hogy elég lesz a bennmaradáshoz. De a magyar válogatott mindig képes meglepetésekre, meglátjuk, ez most mire lesz elég.

Ott volt a sajtótájékoztatón Szollár Domonkos, a MOL-csoport kommunikációs igazgatója, aki elmondta: a szurkolóknak játékot szerveznek. A hokisokról készült egy fotósorozat, a képeken látható mozdulatokat lehet utánozni, erről fényképeket készíteni, amelyek megoszthatók egy közösségi oldalon. A legjobbak értékes jutalmat kapnak.

Emellett a vb alatt a Tüskecsarnokhoz közeli Barba Negra Track szabadtéri szórakozóhelyen MOL-szurkolói falut rendeznek be.

A magyar válogatott vb-kerete

Kapusok: Hetényi Zoltán, Rajna Miklós (Fehérvár AV19), Vay Ádám (Debrecen)

Hátvédek: Dudás Jesse, Sagert Kalvin (DVTK Jegesmedvék), Garát Zsombor, Mestyán István, Stipsicz Bence (MAC Budapest), Szirányi Bence, Wehrs Kevin (Fehérvár AV19), Vas Márton (Fassa, olasz)

Csatárok: Banham Frank, Bartalis István, Benk András, Kovács Csaba, Kóger Dániel, Nagy Gergő, Sarauer Andrew (Fehérvár AV19), Erdély Csanád (Sioux Falls Stampede, amerikai), Galló Vilmos (Linköping, svéd), Magosi Bálint (Briancon, francia), Nagy Krisztián, (MAC Budapest), Sebők Balázs (KalPa, finn), Sofron István (Klagenfurt osztrák), Vas János (Slavia Praha, cseh)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik