Sport

Két játékos csatlakozott a hokiválogatott keretéhez

Pénteken és szombaton is kőkemény meccs vár a mieinkre.

Megérkezett a világbajnokságra készülő jégkorong-válogatott keretébe két légiós, Erdély Csanád és Vas János, így teljes, harmincfős csapat gyakorolt csütörtökön a Tüskecsarnokban. Amint a magyar szövetség honlapján jelezte: a sajkacsonttöréssel kezelt Hári János visszaindult Svédországba, de előtte még az ő felszerelésében edzhetett Erdély, akinek a sajátja még nem érkezett meg az Egyesült Államokból.

Rich Chernomaz szövetségi kapitány a csütörtöki tréning után kijelölte csapatát a kazahok elleni 19 órakor kezdődő felkészülési mérkőzésre. A gárda szombaton, ugyancsak 19 órakor az orosz B-válogatottal találkozik a Tüskecsarnokban.

A srácok nagyon keményen dolgoznak, és habár még hibázgatunk az edzésen, lassan összehangolódunk, alakulnak a dolgok. Két kőkemény teszt áll előttünk, főleg Kazahsztán ellen, amely tele van KHL-esekkel és három játékost honosított

– mondta Chernomaz.

Hozzátette: a vb-keret összetétele függ majd a játékosok stílusától is, nem lehet 22 azonos típusú embert kiválasztani, kellenek ügyes hokisok és a sokat ütközők is, rutinosak és fiatalok is, hogy megmaradjon a frissesség mind a hét vb-mérkőzésre.

Erdély Csanád jelezte: mivel csak szerdán este érkezett meg, neki a többieknél sokkal kevesebb ideje van bizonyítani.

Van két meccsem megmutatni, hogy mit tudok, és kiharcolni a helyem, úgyhogy izgatottan várom a hétvégét. Abból a szempontból viszont szerencsés vagyok, hogy meccsből érkezem: szombaton még a klubcsapatomban játszottam

– fogalmazott.

A vb-n május 7-én a szlovák, 8-án a címvédő, olimpiai bajnok kanadai, 10-én a francia, 11-én a finn, 13-án az amerikai, 14-én a fehérorosz, 16-án pedig a német csapat lesz az ellenfél Szentpéterváron.

A válogatott kerete

Kapusok: Bálizs Bence (MAC Budapest), Rajna Miklós (Fehérvár AV19)
Hátvédek: Dudás Jesse, Sagert Kalvin (DVTK Jegesmedvék), Garát Zsombor, Mestyán István, Stipsicz Bence (MAC Budapest), Szirányi Bence, Wehrs Kevin (Fehérvár AV19), Vas Márton (Fassa, olasz)
Csatárok: Banham Frank, Bartalis István, Benk András, Kóger Dániel, Nagy Gergő, Sarauer Andrew (Fehérvár AV19), Erdély Csanád (Sioux Falls Stampede, amerikai), Galló Vilmos (Linköping, svéd), Könczei Áron (Debrecen), Nagy Krisztián, Terbócs István (MAC), Sebők Balázs (KalPa, finn), Sofron István (Klagenfurt, osztrák)

a kazahok ellen kimaradók:
kapusok: Hetényi Zoltán (Fehérvár AV19), Vay Ádám (Debreceni HK)
hátvédek: Kiss Dániel (UTE), Orbán Attila (Fehérvár Av19)
csatárok: Kovács Csaba (Fehérvár AV19), Magosi Bálint (Briancon, francia), Vas János (Slavia Praha, cseh)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik