Sport

Véletlenül lefutotta a félmaratont egy 12 éves lány

Múlt vasárnap, a New York állambéli Rochester városában maratonfutást rendeztek, lehetett indulni a teljes maratoni távon, annak felén, illetve tíz és öt kilométeren is. A 12 éves LeeAdianez Rodriguez már hetek óra csak erre edzett, azonban elég rendhagyóra sikeredett számára a nap:

  • LeeAdianez a rajtnál azt hitte, hogy elkésett, így beállt az épp a célvonalnál várakozó csoportba és futni kezdett velük;
  • amikor már több, mint hat kilométert lefutott, feltűnt neki, hogy lassabb a tempó, mint amire edzett, ekkor egy másik futó a kérdésére elmondta, ők félmaratonit teljesítenek;
  • a 12 éves lány, akkor már úgy volt vele, miért is ne, lefutotta a 21 kilométeres távot, amit 2 óra 43 perc alatt tudott le.

A nem mindennapi történetről a BuzzFeed News írt, a lapnak a lány édesanyja is nyilatkozott, aki nagyon aggódott, mikor LeeAdianez nem érkezett meg a célba.

Szóltak neki futás közben, hogy az egész család őt keresi, de ő be akarta fejezni a távot

– mondta az édesanya, aki azt is elárulta, hogy lánya a jövőben le szeretne futni egy újabb félmaratont. De akkor már külön arra fog edzeni, nem rövidebb távra.

Nyitókép: Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik