Sport

Összevissza beszél doppingolásáról a lebukott magyar kajakos

Kedden jelentette be a Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ), hogy világbajnok kajakosunk, Dudás Miklós doppingvétséget követett el. A 25 éves sportoló tavalyi, Európa Játékokon leadott mintájában volt kiugróan magas a szintetikus tesztoszteron-szintje. Versenyzői engedélyét és kerettagságát felfüggesztették és azonnali hatállyal megvonták a támogatásokat tőle.

Dudás a lebukás után azt nyilatkozta, hogy amatőr hibát követett el. Sevillában edzőtáborozott hetekig, kifogyott a táplálékkiegészítőből és ellenőrizetlen helyen vásárolt magának, bement egy boltba és vett egy spanyol feliratú terméket.

A Blikk Tihanyi András dietetikust kérdezte Dudás esetéről, az élsportolókkal foglalkozó Teljesítményfokozó Team tagja pedig azt mondta, bár csak a sajtóból ismeri az ügy részleteit, ez alapján

Dudás magyarázata nem mondható életszerűnek.

Tihanyi szerint is amatőr dolog, ha egy sportoló egyedül vásárol bármilyen kiegészítőt, azt meg kellene beszélnie az orvosaival. Ugyanakkor egy étrend-kiegészítő termék szerinte csak akkor okozhat kiugróan magas szintetikus tesztoszteron-szintet, ha féllegális-illegális, de ezek többnyire a nevükben is jelzik, hogy problémásak.

Többszörös férfihormonszint-növekedést hallhattunk a nyilatkozatban. Amennyiben ez igaz, ez a nőknél már menstruációs zavarokat, arcszőrösödést, aknékat eredményezhetett volna

– mondta Tihanyi, aki hozzátette: az ilyen szerek kereskedelmét tiltják, de hallott már róla, hogy gyógyszerész vagy díler ismerőstől be tud vásárolni, aki akar. Vagy akár egy potenciaproblémával szenvedő nagypapával is felírattathatja bárki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik