Sport

74 340 néző elképedve nézte, hogy ért véget a kosárdöntő

Kris Jenkins utolsó másodpercben szerzett hárompontosával meglepetésre a Villanova csapata nyerte meg az amerikai egyetemi kosárlabda-bajnokság houstoni fináléját.

Kérem, ez itt nem az NBA, a csúcs, hanem egy “szimpla” egyetemi bajnokság országos döntője. Ettől még a N.C.A.A. Championship döntőjére, amit a 2017-es amerikai futball döntő helyszínén, a Houstoni NRG Stadiumban rendeztek, majd 75 ezer néző volt rá kíváncsi.

Megérte kimenni, mert a hajrá rendkívül izgalmasan alakult. Két perccel a vége előtt még viszonylag biztosan, hat ponttal vezetett a Villanova, az esélyesebb North Carolina azonban fel tudott zárkózni, sőt négy másodperccel a lefújást megelőzően 74-74-re egyenlített.

Ekkor szinte biztosnak tűnt a hosszabbítás, ám a Villanova nem hagyta kicsúszni kezéből a meccset, s az időkérést követően Kris Jenkins gyönyörű hárompontost dobott a dudaszó pillanatában.

A Villanova Wildcats története második NCAA-bajnoki címét szerezte meg. Eddigi első sikerét 1985-ben aratta. Érdekesség, hogy az eseményen részt vett Michael Jordan, aki a North Carolina egyetemen végzett és természetesen nekik is szurkolt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik