A nem olimpiai sportágak kommunikációs csapatának hétfői közlése szerint a Tisza-partiak a németországi Final Four vasárnapi döntőjében a vendéglátó Bamberget győzték le 7-1-re, így elhódították a trófeát.
Nagyon erősen kezdett a Bamberg, az volt a szerencse, hogy az első ötven, hatvan gurításban tartottuk velük a lépést. Utána a rutinnak és a jobb erőállapotnak köszönhetően 3-0 volt ide. A folytatásban +csak+ meg kellett tartani az előnyt, ami viszonylag könnyen sikerült
– összegzett Karsai Ferenc, a Szegedi TE elnöke.
Közzétette: Szegedi TE – 2016. április 3.
A szegediek egy nappal korábban egy másik német együttest, a címvédő Zerbst gárdáját verték 6-2-re – ezzel egyúttal visszavágtak a tavalyi fináléban elszenvedett vereségért.
Az 1995-ben a Szegedi Postás jogutódjaként alakult klub immár a világ legeredményesebb csapata a sportágban: a hazai egyéni és csapatelsőségek mellett nyert már négy BL-t, három világkupát és két Európa Kupát.