Sport

Michelisz Norbertet fogyókúrára fogták

Az utóbbi hetekben diétáznia kellett, és kőkemény edzéseken vett részt.

A hétvégén Franciaországban megkezdődik a túraautó-világbajnokság idei szezonja. Michelisz Norbert a télen csapatot váltott, a Zengő Motorsporttól a Honda gyári együtteséhez került. A pénteki teszt nagyon jól sikerült a magyar pilótának, a harmadik helyen végzett a legendás Paul Ricard versenypályán.

Michelisz tudja, hogy még csak az őt elején járnak, de örül, hogy rögtön be tudott férkőzni a citroënes pilóták közé. A privát bajnokságot (Yokohama Trophy) kétszer is megnyerő versenyzőt fogyókúrára fogták az utóbbi hetekben.

Muszáj volt, még annak ellenére is, hogy egyébként nincs gond a súlyommal. Azonban az idei autónk a fejlesztéseknek köszönhetően az új alkatrészekkel 5 kilogrammal nehezebb lett. Így nekem éppen ennyit kellett leadnom az elmúlt hetekben, hogy hozzuk az 1160 kilogrammos előírt súlyt, amelyet a kocsi a pilótával együtt nyom. Ezért bizony diétáznom és kőkemény edzéseken kellett részt vennem

– nyilatkozta a magyar pilóta a Blikknek.

A versenyhétvégével kapcsolatban elmondta, szeretne dobogóra állni. Ez nem ígérkezik könnyű feladatnak, mert a riválisok is nagyon gyorsak és erősek.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik