Sport

Mohamed Aida: Londonban nagyon magányos voltam

Hatodik olimpiájára készül Mohamed Aida, aki az 1993-ban szerzett világbajnoki ezüstérmével robbant be a női tőrözők világelitjébe, és húsz éve, Atlanta óta nem hiányzott az ötkarikás játékokról.
Korábban a témában:

Minden olimpia kicsit más volt, és mindegyik elevenen él az emlékezetemben

– nyilatkozott a MTI-nek az UTE 40 esztendős vívója.

Az elsőn, a monumentális atlantai olimpián még nagyon fiatal, húszéves voltam. Bár csapatban és egyéniben is jól szerepeltünk, hiszen a negyedik hely, illetve az én nyolcas döntőbe kerülésem is jónak mondható, mégis csak utólag látom így, ott kudarcnak éltem meg, hogy érem nélkül jöttem haza.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

Nem tagadja, már az ötkarikás premieren is hiányérzete volt, hogy nem jött össze az érem, ami a következő játékokon is elmaradt.

Sokszor csak hajszálon, egy tuson múlott a jó eredmény, és nekem hónapok kellettek ahhoz, hogy feldolgozzam a történteket. Ám mindig új erőre kaptam, és lelkesen vágtam neki az újabb négyéves ciklusnak

– tette hozzá.

Az eddigi ötből a 2000-es sydneyi játékokat nevezi kedvencének, több ok miatt is:

Ausztráliában volt a legjobb a vendéglátás, otthonos a hangulat, segítőkészek voltak az önkéntesek. A magánéletem szempontjából is a sydneyi olimpia a meghatározó, ugyanis előtte ismerkedtünk meg a férjemmel (Laurie Shong, korábbi kanadai párbajtőrözővel), és itthon együtt készültünk az olimpiára. Egyéniben ismét bejutottam a nyolcas döntőbe, csapatban viszont nagy lehetőséget szalasztottunk el.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

Négy év múlva, Athénban a negyedik hellyel a legjobb eredményét érte el. Úgy érezte, addigi pályafutása során akkor volt csúcsformában, ezért különösen szomorú volt, hogy ismét érem nélkül maradt. Pekingben társaival együtt lett negyedik, pedig – mint emlékezett – a legfényesebb érem sem tűnt elérhetetlennek.

Nagyon sajnáltam a csapatot, de újból erőt adott a folytatáshoz a hiányérzet

– mondta.

Londonba már egy kislány anyukájaként utazott, és talán ez volt az egyetlen pozitívum, ami a legutóbbi olimpiájával összefüggésben elmondható:

Londonban nagyon magányos voltam, egyedül képviseltem a magyar női tőrvívást, mivel a csapatunk nem szerzett kvótát. A csapat kijutása ugyanúgy egy találaton múlt, mint az én továbbjutásom a 16 közül.

A riói olimpiát, amelyre már kétgyermekes anyukaként utazik, újult erővel várja, és nagyon örül annak, hogy ezúttal nem lesz egyedül a női tőrözők mezőnyében, hiszen a válogatott másik kismamájával, Knapek Edinával együtt képviselheti a magyar színeket.

Ez volt az egyik legnehezebb kvalifikáció, kemény év van mögöttünk, nagyon megdolgoztunk az olimpiai kvótáért. Én a tavalyi Eb-bronzérmemnek, Edina pedig a vb-döntős helyezésének köszönheti, hogy kedvező pozícióban voltunk a világranglistán. Nagy kihívás, izgalmas időszak volt, jó eredményekkel és hullámvölgyekkel

– fogalmazott.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

Az olimpiáig még két világkupa-verseny, az Európa-bajnokság, valamint a riói csapat-világbajnokság vár Mohamed Aidára.

Az Eb és a vb is egy erőpróba az olimpia előtt. Mivel nem lehet minden versenyen magas szinten teljesíteni, inkább arra figyelek, hogy levonjam a tanulságokat, és a hibákat a következő versenyig kiküszöböljem. A riói csapat-világbajnokság azért is fontos, hogy lássam, mi vár majd ránk az olimpián, mert bevallom, egyelőre nem nagyon bízom a körülményekben

– mondta Mohamed Aida.

Ajánlott videó mutasd mind

Agresszív szúnyogok terjednek hazánkban

A tigrisszúnyog rámenős, nappal is támad, és sok veszélyes betegség terjesztésére képes – még az is lehet, hogy tőle származnak a „múlni nem akaró” csípések.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.