Sport

Rio 2016: tök ciki, amit a szervezők csinálnak

Az augusztusi, riói olimpia szervezői ismét elhalasztották a pályakerékpárosok tesztversenyét, mert továbbra sem készült el az eseménynek otthon adó csarnok. A viadalt eredetileg március 18-20-án rendezték volna, de január közepén bejelentették, hogy csúszik a velodrom átadása. A módosított időpont szerint április 30-án és május 1-jén került volna rá sor, ám pillanatnyilag úgy tűnik, csak június 25-27-én rendezik meg, a jelenlegi tervek szerint kisebb mezőnnyel.

Az ismételt halasztásra azért volt szükség, mert a csarnokban továbbra sem helyezték el a pálya – fából készülő – borítását, pedig január 15-én azt közölték, hogy a munkálatokat februárban megkezdik.

A szervezőbizottság szóvivője, Mario Andrada kijelentette: “120 százalékig biztos”, hogy a helyszín május végéig elkészül. Az olimpia megnyitóünnepsége augusztus 5-én lesz, a pályakerékpárosok pedig augusztus 11. és 16. között versenyeznek majd.

A riói helyszínek építése nagyon kevés esetben késik, illetve késett, annak ellenére, hogy a munkálatok meglehetősen későn kezdődtek meg. Ugyanakkor az ország súlyos politikai és gazdasági válsággal küzd, ami érzékenyen érinti az ötkarikás játékok költségvetését és jegyértékesítést is. Az egyik legproblémásabb helyszín éppen a velodrom, mert a kivitelező cég több alkalommal sem tartotta be a határidőt.

A tesztverseny elhalasztása miatt a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) már januárban az elégedetlenségét fejezte ki. A városi önkormányzat akkor úgy fogalmazott, hogy a csarnok építése a tervek szerint halad, de a jelentős fenntartási költségek elkerülése miatt csak nem sokkal az olimpia előtt akarták átadni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik