Sport

MOL Liga: nincs is szebb egy megbeszélt bunyónál

A MOL Liga-döntő negyedik, mint később kiderült utolsó meccsén a harmadik harmad ötödik percében már 5-2-re vezetett a Miskolc. Így semmilyen sportszakmai akadály, edzői tiltás nem állt útjába annak, hogy a találkozó közben többször egymásba gabalyodó MAC-csatár, Terbócs István jelezze, itt az ideje lejátszani a vendégek kanadai légiósával, Garrett Clarke-al egy külön meccset.

A 20 éves magyar annak rendje és módja szerint szólt a 23 éves kanadainak és egy bulit követően a Tüskecsarnok közönségének nagy örömére hatalmas bunyóba kezdtek.

 

A felvételeken két dolog mindenképp megállapítható

  1. Clarke villámgyorsan elfogadta a felkérést a “táncra”
  2. Rutinjának köszönhetően korrekt módon – csak vállat ütve – leteperte a MAC-os fiatalt, aminek csapata minden egyes tagja rettentő módon örült.

A jegkorongblog.hu megállapításával tökéletesen azonosulni tudunk:

a hoki azért is szép sport, mert a képen látható küzdő felek a meccs után kezet fogtak, Terbócs elismerően meg is veregette Clarke vállát.

Terbócs a meccs után átvette a miskolci szurkolók ajándékát, a hatalmas répát, nem durcáskodott, vagányul mosolygott, felszabadult, hogy megmutathatta, nem nyuszi.

A fegyelmi bizottság sem csinált túl nagy ügyet az egészből, a pályán hozott ítéletet hagyta helyben.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik