Sport

A Temzén evezni dicsőség

Idén először vesz részt magyar utánpótlás csapat Nagy-Britannia legnagyobb evezős nyolcas versenyein.

A Műegyetem, Szeged és Csepel versenyegyesüléseként induló ifjúsági nyolcas a Head of the River és Schools Head versenyeken 300-400 angol egyetemi és középiskolai nyolcassal méri majd össze erejét Londonban a Temzén.

A Head of the River a világ egyik legrangosabb evezős nyolcas versenye, amelyet 1925 óta rendeznek Londonban. A versenyen 50 külföldi csapat mellett mintegy 300-350 brit csapat szokott részt venni, felvonultatva mind az egyetemi mind a brit nemzeti evezés legjavát. A parton és a hidakon ezért több százezer néző követi, ahogy a nyolcasok egymásután elhaladnak a Temzén.  A versenyt egy héttel rendezik a jól ismert Oxford-Cambridge nyolcas verseny előtt, a Temze ugyanazon a szakaszán, Mortlake és Putney között.

A verseny utánpótlás változata a School’s head of the River, amelyet hagyományosan a brit középiskolai csapatok között rendeznek meg, mindig néhány nappal a felnőtt csapatok számára rendezett Head of the River verseny előtt. Mindkét versenyen 300-400 nyolcas csapat indul, akiknek 6.8 km-es távot kell megtenniük az erős sodrású, kanyargó Temzén.

A március 17-én megrendezésre kerülő Schools Head versenyen még sosem indult magyar csapat, míg a március 19-i Head of the Riveren az elmúlt években rendszeresen volt magyar felnőtt nyolcas. A fiatalok londoni szereplésének támogatásához több partnert is sikerült megnyernie, köztük a Wizzair-t is, így a csapat a magyar légitársasággal repül Londonba. A csapat versenyeit és edzéseit a https://www.facebook.com/junioreight/ oldalon lehet nyomonkövetni.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik