Sport

Gyárfás Tamás: hatalmas ünnep legyen a világbajnokság

A jegyárakat a magyar szurkolók "teherbíró-képességéhez" szabják.

Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke azt szeretné, ha a jövő évi vizes világbajnokság hatalmas ünnep lenne mindenkinek. Ennek érdekében a világbajnokság szervezőbizottsága olyan jegyárakról határoz majd hamarosan, amelyeket a magyar szurkolók “teherbíró-képességéhez” szabnak.

Garantáltan nem fognak többe kerülni a belépők, mint amennyiért moziba vagy színházba el lehet jutni manapság, azaz a darabonkénti átlagárnál nem röpködnek majd a 8-10 ezres összegek. Egyértelmű a szándék: legyen egy hatalmas ünnep a világbajnokság, amelyen napról napra megtelnek a lelátók valamennyi helyszínen, Budapesten és Balatonfüreden egyaránt

– mondta Gyárfás Tamás, aki egyben a szervezőbizottság társelnöke is.

Hozzátette, a belépőket még idén elkezdik értékesíteni a 2017. július 14. és 30. közötti világbajnokságra.

A nemzetközi szövetség (FINA) alelnöki posztját is betöltő sportvezető annak kapcsán beszélt az előkészületekről, hogy március 1-jén, kedden kereken 500 nap lesz hátra a világbajnokság rajtjáig.

Aki tart a feladat nagyságától, az úgy fogalmaz kicsit félve: már csak ötszáz napunk maradt. Én viszont azt hangsúlyozom: még félezer napunk van arra, hogy tökéletesen előkészítsük minden idők legjobb FINA-világbajnokságát

– idézte a MÚSZ közleménye Gyárfás Tamást, aki hangsúlyozta, hogy hetedik sebességbe kapcsolt a tervezés, szervezés és kivitelezés is.

Mindez leglátványosabban az esemény fő helyszínén, a Dagály-komplexum építkezésén mérhető le, ahol a FINA-vezetők által is példátlannak minősített sebességgel haladnak a munkálatok.

Gyárfás Tamás megjegyezte, jó ötletnek bizonyult, hogy Magyarország elvállalta a január végi FINA Év Sportolója Gála megrendezését is, ugyanis ennek kapcsán a nemzetközi szövetség csapatával együtt dolgozva élesben is tesztelhették bizonyos feladatok elvégzését.

Gyárfás Tamás hétvégén a FINA meghívására több budapesti tervezővel együtt Abu-Dzabiban vett részt az óriás-toronyugró világkupán.

A hatból öt diszciplinában, úgy érzem, kellő szervezői tapasztalatot szereztünk az elmúlt években sorozatban nálunk rendezett úszó, illetve vízilabda Európa-bajnokságokon, nyílt vízi világkupákon, ugyanakkor az óriás-toronyugrásban nincs főpróba, a világbajnokság lesz az első éles bevetésünk. Szerintem jobban fogunk izgulni, mint azok, akik 27 méterről szaltóznak lefelé a Batthyány térnél, a Parlamenttel szemben felállított komplexumban.

A vb-nek – amelyen az úszás mellett műugrás, műúszás, nyíltvízi úszás és vízilabda szerepel a programban – eredetileg Guadalajara adott volna otthont, ám a mexikói város pénzügyi okok miatt tavaly februárban visszalépett. A FINA tavaly március 11-én közölte, hogy Budapestnek adja a rendezés jogát.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik