Sport

Babos számára egyesben véget ért a dohai kaland

Párosban viszont készülhet a negyeddöntőre.

Egyesben véget ért Babos Tímea számára a dohai WTA-premiertorna. A verseny harmadik fordulójában a spanyol Garbine Muguruza volt a magyar lány ellenfele. A ranglista 48. helyén álló soproni hölgy az első körben az amerikai Madison Brengle, a másodikban pedig a korábbi GS-döntős Sara Errani ellen győzött.

A világranglista ötödik Muguruza az első szettet könnyedén nyerte 26 perc alatt 6-2-re úgy, hogy kétszer elvette Babos adogatását. A második játszmában nagyot javult a remek formában teniszező magyar hölgy játéka, de egy break a spanyol győzelmét jelentette.

Babos többször is elvehette volna ellenfele adogatását, de 1-1-nél és 3-3-nál sem tudott élni a lehetőséggel. Muguruza a második szettben 6-5-re vezettet, amikor három breaklabdája is volt honfitársunknak, de a spanyol mindegyiket kivétel nélkül hárította.

Párosban a német Julia Görges oldalán jutott a negyeddöntőbe Babos, mert a cseh Petra Kvitova, Barbora Strycova duó visszalépett. Babosékra a nyolc között a negyedik helyen kiemelt tajvani Hao-Cseng Csan, Jung-Jan Csan páros vár, amely kora délután Marosi Katalint és a szintén tajvani Csen-Vej Csant búcsúztatta.

Eredmény – Tenisz, Doha

Egyes, harmadik forduló:
Garbine Muguruza (spanyol) – Babos Tímea 6-2, 7-5

Páros, nyolcaddöntő:
Babos Tímea, Julia Görges (magyar, német, 6.)-Petra Kvitova, Barbora Strycova játék nélkül
Hao-Cseng Csan, Jung-Jan Csan (tajvani, 4.) – Marosi Katalin, Csen-Vej Csan (magyar, tajvani) 6:2, 6:1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik