Sport

Kiss László már megint Hosszú Katinka helyett gondolkodik

A szövetségi kapitány szerint Hosszú öt számban éremesélyes a riói olimpián, és azon tűnődik, vajon melyikben indul majd bajnoknőnk.

A Digisport keddi Reggeli Start című műsorának vendégeként a szövetségi kapitány elmondta: a riói versenyek egy hétig tartanak, így az olimpián egy úszó naponta csak egy-két versenyszámban kell rajthoz álljon.

Kiss László ezzel többek közt arra utalt, hogy Hosszú Katinkának nyolc számban is megvan az olimpiai A szintje – 200m gyors – 1:55,89; 400m gyors – 4:05,75; 800m gyors – 8:33,12; 100m hát – 58,78; 200m hát – 2:06,18; 200m pillangó – 2:07,05; 200m vegyes – 2:06,12; 400m vegyes – 4:30,39 – , de még nem tudja, a versenyzőnő melyikben áll rajthoz. Ezért érzéseire, a versenyprogramra és az ésszerűségre hagyatkozva úgy gondolja, ezek közül azokat a számokat kell választania, amelyben mindenképpen arany-, vagy éremesélyes.

“Két számban, 400 és 200 vegyesen biztos aranyesélye van, ez a kettő egyértelműen Katinkáé, ezen kívül éremesélyes 200 és 100 háton, 200 gyorson pedig közel van az éremhez”

– válaszolt a riporteri kérdésre az úszók szakvezetője.

De nyugodtan tegyük fel a kérdést, a magyar sportéletben, az egyéni sportágakban, mi is a feladata egy-egy szövetségi kapitánynak?

Maradva Hosszú példánál, normál esetben a kapitány és az egyéni sportoló edzőjének a közös döntése lenne, hogy mely számokban áll rajthoz a versenyző, de Kiss-MÚSZ vs. Hosszú-Shane Tusup viszonylatban december vége óta nem beszélhetünk normál esetről.

Az úszónő és férje azóta nem áll szóba sem a szövetségi kapitánnyal, sem pedig a Magyar Úszó Szövetséggel. Deklaráltan nem kérnek a tanácsaikból – csak a támogatást fogadják el – a saját útjukat járják, saját maguk döntenek az edzőtáboraikról, a versenyeikről és arról is, hogy Katinka mely számokban indul majd az olimpián.

Azt kell mondjuk, valahol igazuk van. Abban mindenképp, hogy ők akarnak dönteni arról, hogyan, hol készülnek és melyik versenyen, melyik számokban állnak rajthoz.

A magyar sport ugyanis már csak olyan, hogy az egyéni sportágakban annak ellenére tradicionálisan létezik a szövetségi kapitány munkakör, hogy edzői feladata nincs is, valamennyi versenyző a klubokban, saját trénerével készül. Ennek ellenére az olimpiai sikerek után a legmagasabb jutalomban rendre a szövetségi kapitány részesül, ahogy év közben is övé az egyik legmagasabb javadalmazás.

A csapatsportokkal ellentétben, ahol a kapitány tevőlegesen edzőtáborokat, edzéseket tart, a mérkőzéseken taktikát szab, meccsel, az egyéni sportágakban a szövetségi kapitánynak – hacsak nem klubedző is mellette – jószerivel semmi köze a versenyzők felkészüléséhez, maximum csak ellenőrzi azt.

Valós döntési helyzetbe csak azokban a sportágakban és versenyszámokban kerül a kapitány, ahol váltó is kiharcolja az indulási jogot, mert bár itt sem ő készíti fel a versenyzőket, az elgondolása szerint legeredményesebb váltót tényleg ő állítja össze. Ezért a vihar Hosszú váltóindulása körül.

Kiss László is így szövetségi kapitány immár 17 éve.

Más kérdés, hogy a világversenyekre csak a szövetség, így jelen esetben a MÚSZ adhatja be a nevezést, ergo nagyon lesarkítva a szövetségi kapitány feladata az “utazásszervezés”, az, hogy miután más edzők sikeres munkájának köszönhetően kiderül a kvalifikációk során, hogy ki, milyen versenyszámban szerzett indulási jogot az olimpián, egy A4-es papírra összesítse, majd a sportági elnökség elé tegye elfogadásra a tényeket; az utazó listára tett javaslatát, és azt, kik és milyen versenyszámban állnak rajthoz az olimpián. Ez az egyéni sportágak szövetségeinek kötelező színjátéka. Az elnökség 99 százalékban egyhangúan elfogadja a beterjesztést.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik