Sport

Bedák: Arra számítok, hogy lebecsül engem

Bedák Zsolt szerint nem ő az esélyes, ugyanakkor ezt kihasználva szeretne bizonyítani a Fülöp-szigeteki Nonito Donaire elleni ökölvívó világbajnoki címmérkőzésen, amely Magyarország kizárólag az M4 Sporton lesz látható.

A 32 éves magyar bokszoló csütörtökön az M4 Sport stúdiójában elmondta, jövő héten kezdi a felkészülést az április 23-án, Manilában sorra kerülő 12 menetes összecsapásra, amelynek tétje a Boksz Világszervezet (WBO) kispehelysúlyú világbajnoki öve lesz.

Ő az esélyes, arra számítok, hogy lebecsül engem. Kőkemény felkészülésem lesz jövő héttől, ami pont tíz hetet jelent. Ez elegendő arra, hogy maximálisan készen álljak a mérkőzésre

– nyilatkozta Bedák, aki “izgalmas, jó bunyót” ígért.

Rácz Félix, a Felix Promotion menedzseriroda tulajdonosa elmondta, Bedák pályafutása csúcspontjára készül ezzel a mérkőzéssel, amelyen leginkább a címvédő Donaire-nek van igazán veszteni valója. Hozzátette, a szakportálok szerint a fülöp-szigeteki ökölvívó talán most lesz a legsebezhetőbb, mivel a közelmúltban több kemény csatája volt, így talán kicsit megkopott.

Magyar ökölvívó négy éve nem küzdhetett világbajnoki címmérkőzésen, akkor Balzsay Károly a nagyközépsúlyú WBA-címét tette kockára Dimitrij Sartison ellen.

Bedák 26 eddigi profi mérkőzéséből 25-öt megnyert, egyszer vereséget szenvedett. Az Erdei Zsolt irányításával készülő, amatőrként Európa-bajnoki bronzérmes Bedák Zsolt majdnem három évig nem bokszolt, 2013 márciusi visszatérése óta azonban már tíz meccset vívott, és valamennyin győzött.

A WBO jelenlegi világbajnoka, Nonito Donaire egy évvel idősebb Bedáknál, 39 profi meccsen van túl: 36 győzelem mellett háromszor veszített. A vb-övet decemberben a mexikói Cesar Juarez legyőzésével szerezte meg és Bedák ellen teszi először kockára.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik