Sport

Kidőlt a Spurs veterán kiválósága

Ágyéksérülése miatt legalább egy hónapig nem számíthat az argentin Manu Ginobilire az észak-amerikai profi kosárlabdaliga 2014-es bajnoka.

A 38 éves bedobó szerdán, a New Orleans Pelicans ellen megnyert mérkőzésen sérült meg, amikor az ellenfél támadója, Ryan Anderson egy lefordulásnál beletérdelt az ágyékába. Ginobili komoly fájdalmak között hagyta el a pályát, csütörtökön pedig már meg is kellett műteni – számolt be róla az MTI.

A Spurs a New Orleans elleni sikerrel főcsoport-rekordot állított be, ugyanis sorozatban 27 hazai győzelemmel kezdte a szezont.

A San Antonióból a Ginobili, Tony Parker, Tim Duncan hármasból így már ketten hiányoznak, Duncan térdfájdalmai miatt egymás után öt mérkőzést hagyott ki.

A LaMarcus Aldridge, Kawhi Leonard duó ugyanakkor jó alapot teremtett ahhoz, hogy a Spurs győzelem/vereség mutatója 41/8 legyen, ennél csak a címvédő Golden State Warriors áll jobban (45/4) az NBA-ben. A cserejátékosok közül eddig Ginobili emelkedett ki, s a texasi csapat most az ő távollétében az újonc Jonathon Simmonst vetheti be.

Bryant-parádé

A Los Angeles Lakers az idény végén visszavonuló Kobe Bryant remek játékával nyert a New Orleans Pelicans otthonában az NBA legutóbbi játéknapján.

A 37 éves sztárjátékos – aki két nappal ezelőtt a Minnesota Timberwolves ellen 38 pontot dobott – 27 ponttal és 12 lepattanóval járult hozzá csapata sikeréhez.

Videó – A top 5 legszebb jelenet csütörtök éjjelről

Eredmények – NBA

Detroit Pistons-New York Knicks 111-105  
New Orleans Pelicans-Los Anegeles Lakers 96-99  
Portland TrailBlazers-Toronto Raptors 103-110  
Phoenix Suns-Houston Rockets 105-111

Ajánlott videó

Olvasói sztorik