Sport

Hét magyar bunyós továbbjutott a Bocskai emlékversenyen

Harcsa Zoltán (Array)
Harcsa Zoltán (Array)
A 91 kilós Sávoly Gergő a világ egyik legkomolyabb ütőerővel rendelkező öklözőjét győzte le.

Hét magyar jutott tovább csütörtökön a 60. Bocskai István nemzetközi ökölvívó emlékversenyen, Debrecenben.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint az 52 kilogrammos súlycsoportban az Európa-bajnoki bronzérmes Csóka Nándor jordániai, a 60 kilósok között címvédő Varga Miklós marokkói, a korábbi Európa-bajnok Bacskai Balázs (69) mauritiusi, Harcsa Zoltán (75) német, Nyéki Georgián (84) pedig koszovói ellenfelével szemben győzött egyhangú pontozással.

A 91 kilós Sávoly Gergő a világ egyik legkomolyabb ütőerővel rendelkező öklözőjét, a dagesztáni születésű, de tavaly már azerbajdzsáni színekben Európa Játékokat nyerő Abdullajev Abdulkadirt győzte le. A hazai közönség előtt szereplő Nagy Bence (91 kg) 2-1-es pontozással nyert jordániai riválisával szemben.

Az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban zajló Bocskai István emlékversenyen négy kontinens képviseletében 28 ország 140 öklözője – köztük két világbajnok és hét Európa-bajnok – indult. Három súlycsoportban – 60, 64 és 69 kg – a nevezők magas száma miatt két verseny zajlik, ezért szombaton két-két bajnokot hirdetnek.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik