Sport

Egy egészen döbbenetes statisztika az Australian Openről

A 208 centiméter magas John Isner sikerrel vette harmadik fordulós mérkőzését az ausztrál nyílt teniszbajnokságon, a tizedik helyen kiemelt amerikai a spanyol Feliciano Lópezt győzte le négy szettben. Isnertől már megszokhattuk, hogy elsősorban a szervajátékára épít, ám így is megdöbbentő az a statisztika, amit legutóbbi győzelme után az ATP tett közzé.

Isner az eddigi három mérkőzése során 101 ászt ütött be, ellenfelei pedig egyetlen alkalommal sem jutottak el bréklabdáig.

A következő körben a spanyol David Ferrerre vár a feladat, hogy megpróbáljon megoldást találni a hórihorgas amerikai szerváira.

A negyedik helyen kiemelt Stanislas Wawrinka mérföldkőhöz érkezett karrierje során, Lukas Rosol elleni ugyanis a 400. győzelmét aratta, ami az ATP-tornákat illeti. Ő is egy szervakirállyal, Milos Raoniccsal találkozik a negyedik körben.

Két francia játékos hozta össze a játéknap egyik legszórakoztatóbb mérkőzését, bár ez nem meglepő, Gael Monfilstól és Stéphane Robert-től sem áll messze ugyanis a bohóckodás. Szoros első szettet vívtak, aztán Robert lendülete alábbhagyott, Monfils így végül három szettben nyert.

A nőknél volt a legnagyobb meglepetés

Ami a hölgyek mezőnyét illeti, ott

továbbjutott a magyar származású, brit színekben versenyző Johanna Konta, aki mindössze 65 perc alatt rendezte le a cseh Denisa Allertovát.

Az orosz Jekatyerina Makarova vár rá a következő körben.

A játéknap meglepetése az, hogy a tavalyi wimbledoni döntős Garbine Muguruza számára a harmadik forduló jelentette a végállomást. Ráadásul nagyon sima két szettben kapott ki a cseh Barbora Strycovától.

Eredmények – Australian Open, 3. forduló (a 16 közé jutásért)

Férfiak:

Wawrinka (svájci, 4.) – Rosol (cseh) 6-2, 6-3, 7-6 (7-3)

Ferrer (spanyol, 8.) – Johnson (amerikai, 31.) 6-1 6-4 6-4

Isner (amerikai, 10.) – Lopez (spanyol, 18.) 6-7 (10-8) 7-6 (7-5) 6-2 6-4

Raonic (kanadai, 13.) – Troicki (szerb, 21.) 6-2 6-3 6-4

Monfils (francia, 23.) – Robert (francia) 7-5, 6-3, 6-2

Nők:

Konta (brit) – Allertova (cseh) 6-2 6-2

Sztrycova (cseh) – Muguruza (spanyol, 3.) 6-3 6-2

Azarenka (fehérorosz, 14.) – Oszaka (japán) 6-1 6-1

Kerber (német, 7.) – Brengle (amerikai) 6-1 6-3

Beck (német) – Siegemund (német) 6-0 6-4

Makarova (orosz, 21.) – Pliskova (cseh, 9.) 6-3 6-2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik