Sport

Vízilabda-Eb: küldetés teljesítve, jöhetnek az olaszok

Bíró Attila szövetségi kapitány és Takács Orsolya értékelte a Franciaország elleni Eb-negyeddöntőt.

Női válogatottunk könnyedén vette a Franciaországgal szembeni ütközetet a belgrádi vízilabda Európa-bajnokság-negyeddöntőjében. Hazánk pólóslányai fölényesnek mondható, 18-6-os győzelmet arattak a gall társaság felett, mindez elődöntőbe jutást ért az idei kontinensviadalon.

Bíró Attila szövetségi kapitány a 24.hu érdeklődésére elmondta, előzetesen is hasonló arányú győzelem elérését tűzték ki célul a franciák elleni meccs előtt. Ennyi különbség van a két csapat között, ez lehet néha kevesebb, néha több, de úgy gondolja, közel a maximumot hozták ki ebből a mérkőzésből.

Akadt néhány olyan ítélet, ami nem igazán kedvezett a számunkra: a kiállítások megkérdőjelezhetőek voltak, támadásban viszont belefért egy-két hiba

– tette hozzá a szakvezető.

A kapitány elmondása szerint az olasz válogatott esetében teljesen mindegy, mit játszott három hónapja, vagy épp az előző nap, hisz jelenleg a világ legjobbjai közé tartoznak.

Úgy gondolom, mi is jó úton tartunk afelé, hogy az élmezőnybe tartozzunk. A szokásos módon készülünk Olaszország ellen is, nem változtatunk a forgatókönyvön: videózások, szakmai elemzések, beszélgetések lesznek. Úgy gondolom, a védekezésünk döntheti el az összecsapást, mert a támadójátékunkkal nem hiszem, hogy gond lenne. Holnap megmutatjuk, igen is jobbak vagyunk náluk

– vázolta előzetes terveit Bíró Attila.

Takács Orsolya, az UVSE játékosa is rendelkezésünkre állt a találkozó lefújását követően, úgy fogalmazott, ezt a francia csapatot meg kellett verniük, mert egyrészt rajtuk keresztül vezetett az út a legjobb négy közé, másrészt pedig magunknak harcolták ki, hogy a negyedöntők során megütközhessenek velük.

A sima sikert a következőképp konstatálta a portálunknak:

Nem egyszerű, ha lényegesen alacsonyabb színvonalt képviselő csapatok ellen ugrunk a medencébe. Ez az összecsapás más ritmusú volt, oda kellett figyelnünk, de végül felőröltük őket. Egyszerűen örülök a győzelemnek.

A harmadik negyedben kicsit visszavett a lendületéből a magyar alakulat, ám kérdésünkre elárulta, mindez nem a fáradtság számlájára írható.

Kicsit mi is hozzálassulunk ilyenkor az ő tempójukhoz, mert nehéz a túlélésért hajtó ellenféllel szemben végig pörögni a meccset

– magyarázta a válogatott szélső.

Borzasztóan jó alakulatnak tartja az évek óta toppon lévő olasz válogatottat.

Nagyon összetett gárdáról van szó, kiváló játékosokkal teletűzdelve. Nincs hiányposztjuk, ugyanúgy, ahogy nekünk sem. Kiegyensúlyozottnak tartom mindkét egyletet. Magunkat nagyon jó erőben érzem, az elmúlt években felszedett tudást egyszerűen alkalmaznunk kell

– mondta Takács Orsolya, aztán a szövetségi kapitányához hasonlóan kifejtette, a védekezésre nagy hangsúlyt kell fektetniük, amelyhez hatalmas koncentráció szükségeltetik majd a részükről, igazi csapatként akarnak funkcionálni a csütörtökön 17 óra 45 perckor kezdődő Eb-elődöntőn.

(Dzsubák Tamás, Belgrád)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik