Sport

Hárai Balázst látták a legjobbnak 2015-ben a társak

A sportági szövetség döntésével megegyezően a válogatott játékosok is Hárai Balázst tartják a 2015-ös év legjobb magyar férfi vízilabdázójának.

A vlv.hu szaklap hagyományos szavazásán a center meggyőző fölénnyel nyert, a lehetséges 27-ből 11 pólós társ voksát kiérdemelve. A honlap összegzése szerint Hárai mögött az öt voksot elnyert Varga Dániel és a négy szavazatot begyűjtő Varga Dénes végzett.

A most összesített válaszokból az is kiderült, hogy a vízilabdázók is “nem túl jól sikerült” esztendőnek látják 2015-öt.A válaszokból kitűnt, hogy mindenki számára nagy csalódást okozott a válogatott rosszul sikerült nyara, a világbajnoki hatodik hely, emellett a szolnokiak az Egerben elbukott magyar kupadöntőt is erősen fájlalják. Sokan nyilatkoztak úgy, hogy nem érte őket tavaly semmilyen téren kellemes meglepetés.

Szinte vita nélkül minősítették a válogatott pólósok az év góljának Varga Dénesnek a török Galatasaray elleni idegenbeli BL-meccsen szerzett találatát.

A világ legjobb vízilabdázója a magyar válogatottak szerint a szerb Dusko Pijetlovic, aki a napokban kapta meg az Európa legjobbja címet a LEN-től, a kontinentális szövetségtől. Versenyben volt vele a brazil Felipe Perrone, továbbá a szintén szerb Ivovic, Filipovic és Prlainovic, valamint az új görög sztár, Funtulisz.

A Magyarországon játszó külföldiek közül holtversenyben, hat-hat szavazattal az egriek szerb válogatott kapusa, Branislav Mitrovic és a szolnoki színekben játszó ausztrál Aaron Younger végzett az élen.A 2016-os évvel kapcsolatban figyelemre méltó, hogy nem magát az olimpiai részvételt kívánják nagyon erősen a magyar játékosok, hanem ki merik mondani, hogy aranyéremmel szeretnének Rióból hazatérni – olvasható a vlv összegzésében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik