Sport

Van Barneveld ismét csodát tett a darts-világbajnokságon

raymond van barneveld (raymond van barneveld)
raymond van barneveld (raymond van barneveld)
Chuck Norris végletekig kiélezett mérkőzés után nem jutott be az elődöntőbe.

Pénteken a negyeddöntőkkel folytatódott Londonban a PDC szervezet által rendezett darts-világbajnokság. Az esti program első mérkőzésén a világranglista vezető Michael van Gerwent búcsúsztató Raymond van Barneveld az angol Michael Smith ellen próbált meg bejutni a legjobb négy közé.

Smith hatalmas lendülettel kezdte a mérkőzést, a szoros első szett után simán hozta a másodikat és a harmadikat, így 3-0-ra vezetett az öt nyert szettig tartó mérkőzésen. Utána viszont jött a fordulópont. A már nagypapa státuszban lévő holland a következő három játszmában nem ismert kegyelmet, elképesztő játékkal egyenlített. A mérkőzés ezen szakaszában óriási fölényben játszott, ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy Smith a kilencből csak egy leget nyert meg.

A 48 éves holland a hetedik szettet is abszolválta, az angol azonban az utolsó szalmaszálba kapaszkodva, a saját kezdéseit hozva döntő szettre mentette az összecsapást. Smith már a kezében érezhette a győzelmet, ugyanis 2-0-ra vezetett a legek tekintetében, és meccsnyila is volt. Van Barneveld azonban ismét megmutatta, hogy nem lehet leírni. Zsinórban négy játékot nyert, a dupla tizenhatot második kísérletre megdobva bejutott az elődöntőbe.

Pénteken még egy negyeddöntő volt a végletekig kiélezett. A Phil Taylort búcsúsztató Jelle Klaasen ellenfele Alan “Chuck” Norris volt. Úgy tűnt, az angol borítja a papírformát, pillanatok alatt három szettes előnyre tett szert. A holland ezek után feljebb kapcsolt, gyorsan kiegyenlítette az állást.

A hetedik szettben Norris egy dobásra volt attól, hogy kilencnyilast érjen el, de a dupla tizenkettőt elhibázta, viszont a így is övé lett a szett.

Klaasen előbb vért izzadva 4-4-re egalizált, majd a döntő játszmát simán megnyerve bejutott a legjobb négy közé.

A másik két negyeddöntő ennél sokkal simább volt. A címvédő Gary Anderson különösebb megerőltetés nélkül jutott tovább, talán azt bánthatja, hogy a kilencnyilas nem jött össze, akárcsak Norris, ő is hibázott az utolsó dobásnál.

A nap utolsó mérkőzésén az extrém ruhában és hajviselettel színpadra lépő Peter Wright megszorongatni sem nagyon tudta Adrian Lewist. A szombati elődöntők során van Barneveld-Lewis és Anderson-Klaasen mérkőzéseket rendeznek.

Eredmény – Darts-világbajnokság, negyeddöntő

Raymond van Barneveld (holland) – Michael Smith (angol) 5-4
Jelle Klaasen (holland) – Alan Norris (angol) 5-4
Gary Anderson (skót) – James Wade (angol) 5-1
Adrian Lewis (angol) – Peter Wright (skót) 5-2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik