Sport

Négysáncverseny: Prevc győzött és az élre állt

A hagyományoknak megfelelően a kvalifikáció után, az újév első napján rendezték a Négysáncverseny második állomását Garmisch-Partenkirchenben. A KO-rendszer alapján lebonyolított első forduló nem hozott meglepetést, az esélyesek bejutottak a második körbe.

Érdekesség, hogy az első obersdorfi versenyt megnyerő Severin Freund és a második Peter Prevc egymás ellen ugrott az első fordulóban. Erre úgy kerülhetett sor, hogy a selejtezőt kihagyta a német (ezt megtehette, mert az első tízben van a ranglistán), a szlovén pedig megnyerte a csütörtöki napot. Prevc megnyerte a különcsatát, de Freund az öt legjobb vesztes egyikeként így is továbbment.

Obersdorfban Freund három ponttal előzte meg Michael Hayboeck-t, 7.3 ponttal pedig a verseny talán legnagyobb esélyesének számító szlovént. A második sorozatban a német egy kicsivel gyengébbet ugrott, így Kenneth Gangnes és Prevc is megelőzte őt.

Győzelmével is fiatal szlovén átvette összetettben a vezetést, előnye 8.6 pont Freund előtt a viadal felénél. Az ugrók átköltöznek Ausztriába, szombaton a kvalifikációval, vasárnap pedig a versennyel folytatódik a 64. Négysáncverseny Innsbruckban.

Eredmény – Síugrás, Négysáncverseny, második állomás

1. Peter Prevc (szlovén) 272.7 pont
2. Kenneth Gangnes (norvég) 260.1 pont
3. Severin Freund (német) 256.8 pont

Az összetett állása:
1. Peter Prevc (szlovén) 572. 6 pont
2. Severin Freund (német) 564 pont
3. Michael Hayboeck (osztrák) 551.5 pont

Ajánlott videó

Olvasói sztorik