Sport

Nagyon megnőtt az étvágyunk gyorskorcsolyában

A 2018-as pjongcsangi téli olimpián az éremszerzés az elvárás a rövidpályás gyorskorcsolyázóktól.

Mindezt Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) elnöke jelentette ki vasárnap, az M1 aktuális csatornának. Az elnök mindezt arra alapozza, hogy a decemberi, sanghaji világkupa 5000 méteres versenyében győztes férfi csapat korösszetétele abszolút ideális, és ugyanez a nőkről is elmondható, ráadásul nem csak egy számban, egy versenyzőnk esélyes.

 “Téli olimpián még nem nyertünk aranyérmet, viszont a mostani felkészülés és az eredmények annyira biztatóak, hogy már elvárás, hogy a 2018-as olimpiáról érmet, érmeket, köztük aranyat kell elhozni. Bekerültünk gyorskorcsolyában a legjobbak közé, meg tudjuk verni a világot, s a jövőben is ez a feladat”

– mondta Kósa Lajos, aki hangsúlyozta, azért mernek érmeket remélni, “mert

Az elnök optimizmusát osztja az a Knoch Viktor, aki Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang és Burján Csaba csapattársaként részese volt a sportágtörténeti sanghaji sikernek, kifejtette: a szeptemberben rajtolt szezont már kifejezetten úgy kezdték, hogy világkupát szeretnének nyerni.

“Minden versenyre úgy utazunk ki, hogy győzni szeretnénk, s ez most szerencsére sikerült is. A következő cél az, hogy simán kijussunk az olimpiára, és ott aztán érmet, akár aranyat nyerjünk.” – tette hozzá.

Knoch Viktor elmondta, hogy egyéniben szeretnének minden távon három versenyzőt indítani a 2018-as ötkarikás játékokon.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik