Sport

Cseh László nem érti, mire gondol Hosszú Katinka

Hosszú Katinka kedden állt ki a sajtó képviselői elé és a magyar úszósport problémáiról beszélt, valamint arról, hogy hiába kért eddig bármit is, a kérései nem teljesültek. Márpedig a szövetség támogatása szükséges a jó felkészüléshez. Emellett lényegében zsarolással vádolta meg a szövetség vezetőit.

Gyárfás Tamás honlapunknak elmondta, a MÚSZ minden jogos szakmai kérést befogad és ő maga is arra biztatja legjobbjainkat, hogy tegyék meg az észrevételeiket. A zsarolós vádat pedig diplomatikusan kivédte.

Természetesen mindenki arra kíváncsi, mi lesz ennek a “kötélhúzásnak” a vége és vajon mi a véleménye a többi magyar úszónak. Épp ezért még kedd este egy másik klasszis úszónk, Cseh László volt a TV2 Tények c. műsorának vendége. Így indított:

nagyon nem tud mit hozzáfűzni, és nem is nagyon érti, mire gondol Katinka.

Cseh hozzátette, persze vannak hibák, mint mindenhol, de ő eddig minden támogatást megkapott, amire igazán szüksége volt. Szerinte a Magyar Úszó Szövetség sokat tesz a sportolókért.

Ez abból is látszik, hogy a jó világbajnoki szereplésem mögötti csapatot nagy részben a szövetség finanszírozta

– mondta Cseh, aki kérdésre elmondta: Hosszú Katinka vele nem egyeztetett, a többiek nevében pedig nem tud nyilatkozni.

Itt megtekinthető a teljes beszélgetés:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik