Sport

Kikapott a férfi pólóválogatott a Világliga-selejtezőben, oda a veretlenség

Görögország nyerte a hibátlanok csatáját.

A magyar férfi vízilabda-válogatott Patraszban Görögország ellen szállt vízbe a Világliga-selejtező harmadik fordulójában. A két hibátlan válogatott mérkőzésén Benedek Tibor szövetségi kapitány több kulcsjátékost is nélkülözött, többek között a Varga-testvérek, Madaras Norbert és Hárai Balázs is kimaradt a csapatból.

A waterpolo.hu beszámolójából kiderül, hogy a mieink két emberelőny elpuskázásával kezdték a mérkőzést, amelyre az első negyedben két góllal feleltek a görögök. Sőt a második negyed elején már 3-0 volt az állás, amikor Hosnyánszky Norbert és Bátori Bence góljaival felzárkóztunk 3-2-re. Kettős előnyből szerzett hazai góllal újra kettő volt közte.

A félidő vége sajnos nem sikerült jól, a találkozó felét követően négy góllal, 7-3-ra vezetett Görögország.

A fordulást követően Lévai Márton helyett Nagy Viktor érkezett a kapuba. A harmadik negyedet egy góllal sikerült megnyerni, így 10-7-s hazai vezetésről indult az utolsó játékrész.

Sajnos a bravúr nem jött össze, egy találattal itt is jobbak voltak a vendéglátók, így négy góllal megnyerték a találkozót. A két válogatott a januári Európa-bajnokságon egymás ellen kezdi meg a szereplését.

Eredmény – Vízilabda, Világliga-selejtező, 3. forduló

Görögország-Magyarország 12-8 (2-0, 5-3, 3-4, 2-1)
A magyar gólszerzők: Vámos 2, Bátori, Erdélyi, Hosnyánszky, Manhercz K., Salamon F., Mezei

 

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik