Sport

Hosszú Katinka nem lassít, Tokióban is remekelt

Két honfitársunkért szoríthattunk a tokiói verseny csütörtöki napján.

Az úszók számára csütörtökön sem volt pihenés, ekkor rendezték ugyanis a második versenynapot a tokiói Világkupa versenyen. A sorozat utolsó, hármas etapjának első állomásán a szerdai napon Hosszú Katinka két aranyérmet szerzett, míg Jakabos Zsuzsanna egy ezüsttel gazdagodott. A férfiaknál Verrasztó Dávid megőrizte veretlenségét 400 méter vegyesen.

Csütörtökön a két hölgyért izgulhattunk. Hosszú már az esti program első döntőjében érdekelt volt, 100 méter gyorson harmadikként a fináléba jutva bronzérmet szerzett. Ugyanezen a távon, de hátúszásban Emily Seebohm mögött másodikként érte el a falat. Az ausztrál hölgy már a selejtezőben is nagy fölénnyel nyert, a döntőben sem tudták megszorítani.

400 gyorsan lett meg az Iron Lady első aranyérme a második napon. A fináléban csodálatos versenyzéssel esélyt sem adott riválisainak. A második helyen beérkező Chihiro Igarashi közel két másodperccel maradt le tőle.

Jakabos először 200 méter pillangón állt a rajtkőre. A döntőben érvényesült a papírforma, amelyet már az előfutam során is lehetett látni. Natsumi Hoshi simán nyert, a magyar versenyző pedig második lett.

A nap utolsó fináléjában mindketten érdekeltek voltak 400 vegyesen. Hosszú a legjobb idővel került be, ott pedig újfent nem tudott hibázni. A második Miho Takahashit több mint másfél másodperccel megelőzve diadalmaskodott. Jakabos a hatodik helyen zárt.

Eredmény – Úszás, Világkupa, Tokió, magyar érdekeltségű eredmények

100 méter gyors:
1. Ikee Rikako 54.14
2. Uchida Miki + 0.10 mp
3. Hosszú Katinka + 0.25 mp

100 méter hát:
1. Emily Seebohm 58.37
2. Hosszú Katinka + 1.64 mp
3. Miyuki Takemura + 2.78 mp

200 méter pillangó:
1. Natsumi Hoshi 2:08.13
2. Jakabos Zsuzsanna + 0.76
3. Haruno Itou + 2.16

400 méter gyors:
1. Hosszú Katinka 4:08.87
2. Chihiro Igarashi + 1.78 mp
3. Leah Neale + 2.25 mp

400 méter vegyes:
1. Hosszú Katinka 4:37.26
2. Miho Takahashi + 1.57 mp
3. Sakiko Shimizu + 2.59 mp

6. Jakabos Zsuzsanna + 7.90 mp

Ajánlott videó

Olvasói sztorik