Sport

A hokiszövetség kereste meg Andy Vajnát

Pénteken reggel számoltunk be róla, hogy a hvg.hu értesülései szerint Andy Vajna is szóba került a Magyar Jégkorong Szövetségnél, mint lehetséges elnök. Később a jegkorongblog.hu is foglalkozott az üggyel, a szakportál pedig azt írta saját értesüléseire hivatkozva, hogy a kormánybiztos-kaszinótulajdonos neve felmerült, ám az MJSZ aktuális vezetője kereste meg őt, Vajna azonban nem vállalta a feladatot.

Mint ismert, az A csoportos világbajnoki szereplés kiharcolása után nem sokkal távozott Németh Miklós a szervezet éléről, azóta idősebb Kovács Csaba irányítja a szövetséget. Az MJSZ gőzerővel dolgozik az utód megtalálásán, ám a jegkorongblog.hu szerint nincs nagy tülekedés.

Andy Vajna mellett Soltész Miklóst, Cser-Palkovics Andrást és Such Györgyöt emlegették, mint lehetséges utód. Mivel még nem hívták össze a szükséges grémiumot, így kijelenthető, hogy még nincs konkrétum az ügyben.

Levélben mi is érdeklődtünk a szövetségnél, hogy valóban felmerült-e Andy Vajna szerepvállalása, illetve kik a lehetséges pályázók az elnöki posztra, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik