Sport

Tudtuk, de nem sejtettük: a magyarok két vb-ellenfele is védettséget élvez

Változhat a kiesési, illetve az ehhez kacsolódó feljutási rendszer a jövő évi jégkorong-világbajnokságon, mivel az azt követő évben, 2017-ben Franciaország és Németország közösen lesz házigazda, és a nemzetközi szövetség (IIHF) e két ország válogatottja számára védettséget biztosít. Az erre vonatkozó döntés – amint arról a magyar szövetség honlapja beszámolt – az IIHF dubrovniki kongresszusán született meg csütörtökön.

A jövő évi oroszországi vb-n két nyolcasban zajlanak majd a csoportküzdelmek. A magyarok, akik azzal vívták ki a világelitbe jutást, hogy az idén másodikak lettek a krakkói divízió I/A vb-n, éppen a franciákkal és a németekkel szerepelnek majd egy csoportban, Szentpéterváron.

Alapesetben a két csoport – a szentpétervári és a moszkvai – utolsó helyezettje esik ki a divízió I/A-ba. Amennyiben ugyanakkor Szentpéterváron a német vagy a francia válogatott végez a nyolcadik helyen, akkor az utolsó előtti – adott esetben a magyar csapat – eredményét számszakilag összevetik a másik csoport utolsójáéval, és amelyiknek a mutatói rosszabbak, az esik ki, a 2016-os divízió I/A vb-ről pedig csak a győztes jut fel a helyére. Egy feljutó lesz abban az esetben is, ha a német és a francia csapat végez az utolsó és az utolsó előtti helyen, mert akkor a szentpétervári csoportból nem lesz kieső, s csak a moszkvaiból búcsúzik egy.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik