Sport

A Szolnok és az OSC is kiütéssel nyert a BL-selejtezőben

A magyar bajnok Szolnok számára kissé döcögősen indult a pénteki mérkőzés, egy negyed után még a montenegrói Budva együttese vezetett, aztán beindult a henger és végül 14 góllal nyertek Varga Dénesék a hamburgi tornán.

A Szolnokhoz hasonlóan az OSC Újbuda férfi vízilabdacsapata is sima győzelemmel rajtolt a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében. A jól védekező magyar bajnoki ezüstérmes nyolc góllal bizonyult jobbnak pénteken a Montpellier-nél az Athénban zajló tornán.

Ebben a szakaszban négy négyes csoportban küzdenek a csapatok. Az első két helyezett jut a BL harmadik körébe, ahol az elsőket sorsolják majd össze a másodikakkal, és e négy pár oda-visszavágós csatájának győztese kerül fel a főtáblára, a nyolc kiemelt – köztük a ZF-Eger – mellé. A mérkőzések ott már két hatos csoportban zajlanak, és a sorozat legjobb hat csapata a BL fináléjában, az úgynevezett Final Six keretében 2016 júniusának első hétvégéjén csap össze az elsőségért Budapesten a házigazda szerepét betöltő Eger részvételével.

Eredmények – vízilabda BL-selejtező

Szolnoki Dózsa-Közgép – Budva (montenegrói) 19-5 (1-2, 8-0, 5-2, 5-1)
a magyar csapat góldobói: Gocic 4, Mitrovic 4, Vámos 2, Jansik 2, Mezei 2, Madaras 1, Aleksic 1, Younger 1, Varga Dé. 1, Kis 1

A-Híd OSC Újbuda – Montpellier (francia) 11-3 (3-1, 1-0, 3-1, 4-1)
a magyar csapat gólszerzői: Bátori 4, Decker Á. 2, Salamon 2, Német 1, Graham 1, Hegedüs 1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik