Sport

„Úgy keltünk fel reggel, hogy a győzelmet nem hagyhatjuk másnak”

A kajakos Boros Adrián és Solti László duó világbajnoki győzelmével zárult a maratoni kajak-kenu világbajnokság Győrben.

Rendkívüli izgalmakat és a végletekig kiélezett csatát és küzdelmet hozott az utolsó futam. Az utolsó méterekig úgy állt, hogy a dél-afrikai duó nyer, viszont az utolsó energiapatronukat elhasználva, óriási robbantással a mieink vágták át a képzeletbeli célszalagot.

Boros Adrián a verseny után kifejtette, nagyon boldog, ennek ellenére nem elégszik meg ezzel a világbajnoki címmel, már tudja, jövőre még keményebben fog edzeni.

„24 éves vagyok, Lacika pedig 22, lassan kezdünk abba a korban lépni, amikor tudunk éretten versenyezni, de a többiekhez képest még mindig nagyon fiatalok vagyunk, előttünk a jövő.”

Számítottak rá és bíztak abban, hogy gyorsak lesznek, ugyan a dél-afrikai ellenfeleik (Hank McGregor és Jasper Mocke) elmentek a hajrában, de fáradtak voltak.

„Egyszerűen nem tudok mit mondani, a végén a közönség húzott előre.”

Solti László először egy szombat esti beszélgetést mesélt el, amit társával folytatott. Mondta Adriánnak, miután ezüstérmet szerzett, jól figyeljen, mert ezt holnap meg tudják nyerni.

„Reggel úgy keltünk fel, ezt a győzelmet nem hagyhatjuk másnak, egyszerűen éreztük magunkban az erőt. Nagyon sokat fejlődtünk, feljöttünk a mezőnyre, utolértük a világot!”

Hozzátette, Adriánnak hihetetlenül jó érzéke van a taktikához, teljes mértékig rá tudta bízni magát.

„Nagyon jó volt itthon versenyezni. Az az üdvrivalgás, amit a magyar közönség adott nekünk, szenzációs volt.”

Dzsubák Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik