Sport

Újra egymásra talált a Coca-Cola és a Magyar Paralimpiai Bizottság

24.hu
24.hu

2015. 09. 04. 15:30

A Coca-Cola Magyarország újraindítja a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) idén májusban felfüggesztett támogatását. Pénteki közös közleményük – amit szerkesztőségünknek is eljuttattak – szerint a cég a szponzori együttműködés során a jövőben az MPB éves sportszakmai tervének megvalósítását támogatja.

A szponzorálást az MPB vezetésével kapcsolatos botrány miatt függesztette fel a vállalat, amikor kiderült, hogy Gömöri Zsolt elnök 2012-ben hárommillió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a bizottságtól hitele végtörlesztésére. A szervezetet emellett visszaélésekkel, törvénytelenséggel vádolták meg, többek között vezetői indokolatlan utazásaival kapcsolatban. Gömöri június 16-án nemcsak elnöki posztjáról mondott le, hanem közös megegyezéssel megszüntette a főtitkári és sportigazgatói posztra vonatkozó munkaszerződését is.

Szabó Lászlónak, az MPB új elnökének egyik legfontosabb célkitűzése, hogy helyreállítsa a szervezet iránti bizalmat és átláthatóbbá tegye annak működését – áll a közleményben.

“Nem pusztán a támogatás újraindulása a fontos, hanem az, hogy helyreállt a bizalom a Magyar Paralimpai Bizottság iránt – mondta Szabó László. – Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy hatékonyan végezhessük a sportolók érdekében folytatott munkánkat és minden erőnkkel a jövő évi paralimpiára készülhessünk.”

“A Paralimpiai Bizottság új vezetésében biztosítva látjuk a szponzori támogatások átlátható és hatékony felhasználását” – idézi a közlemény Tóth Valentint, a cég kommunikációs vezetőjét.

A Coca-Cola Magyarország 2008 óta támogatja a Magyar Paralimpiai Bizottságot, a világcég pedig – az 1928-as amszterdami olimpia óta – a legrégebbi hivatalos támogatója az olimpiai mozgalomnak.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.