Sport

Távol-keletről hozott edzőt magának Szilágyi Áron

24.hu
24.hu

2015. 09. 04. 11:32

Új szakember irányítja az Európa-, világ- és olimpiai bajnok vívó felkészülését.

Mostantól  Decsi András irányítja olimpiai bajnok kardozónk szakmai felkészülését. Decsi 12 év külföldi munka után tér haza. Továbbra is a szakmai stáb tagja marad Kiss Áron erőnléti edző, Bodnár József masszőr, dr. Faludi Viktória és dr. Kárpáti Róbert sportpszichológusok, akik évek óta segítik Szilágyi Áron felkészülését.

Decsi András szeptember 14-től veszi át Szilágyi Áron egyéni felkészülésének irányítását, aki továbbra is a Vasas SC sportolója marad és a klub pasaréti vívócentrumában készül a versenyekre. A Magyar Vívó Szövetség minden szakmai és anyagi támogatást biztosított Szilágyi Áron és edzője számára.

“Nagyon hálás vagyok korábbi edzőmnek, Somlai Bélának az együtt eltöltött hét évért, szép eredményeket értünk el közösen!” – nyilatkozta Szilágyi Áron. – “Decsi Andrást nagyon régóta ismerem, sokat találkoztunk és beszélgettünk a külföldi világversenyeken, figyelemmel követtem edzői pályafutását, tanítványai fejlődését. Egy ideje már megfogalmazódott bennem az edzőváltás gondolata, olyan szakemberrel szerettem volna folytatni a karrieremet, aki testközelből ismeri a világ kardvívásában zajló trendeket, stílusokat, szakmailag képzett és nyitott, rutinos az egyéni és a válogatott keret felkészítésében, s vannak versenytapasztalatai is. András korábbi vívóként és edzőként is fel tudja mutatni ezeket a tulajdonságokat, s fiatal kora ellenére már most nagyon tapasztalt edzőnek számít. Hamar sikerült közös nevezőre jutnunk, nagyon örülök, hogy elvállalta a felkérést, és több mint tíz éves külföldi munka után hazatér Magyarországra, hogy együtt dolgozhassunk.”

Decsi András

Decsi András 2003-tól külföldön tevékenykedett, egy évig az Egyesült Államokban, a sacramentói Luchetti Fencing Club kardedzője volt, 2006 januárja óta Hongkongban élt és dolgozott a nemzeti kardválogatott szövetségi kapitányaként, valamint a Wanghalbin International Fencing Club felnőtt kardedzőjeként. Hétszer érdemelte ki a Hongkong Coaches Excellent Award díjat. 2012 márciusától a szingapúri válogatottat irányította.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

2871252 06/13/2016 US soldiers during a stop of the US armed forces in Riga in the course of the Dragoon Ride II of the Saber Strike-2016 international exercise. Taisija Voroncova/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.