Sport

Fél lábbal az Európa Liga-döntőben a röplabda-válogatott

Jan de Brandt együttese az első játszmában már hatpontos hátrányban volt, azonban fordítani tudott, és 26-24-re nyert. A második felvonásban a magyar csapat végig a kezében tartotta a vezetést, és gyorsan kétszettes előnyre tett szert. A harmadik játszmában egy darabig úgy tűnt, sima győzelemmel térhet haza a magyar válogatott, de a görögök ötpontos hátrányt dolgoztak le a végjátékban, és szépítettek.

A negyedik játszmában a lendületben lévő görögök egyre magabiztosabbá váltak, s hiába zárkózott fel egyszer-egyszer a magyar csapat, a hazaiak kiegyenlítettek.

A mindent eldöntő ötödik szettben a magyar együttes négypontos előnybe került (6-2), és végül Sándor Renáta vezérletével diadalmaskodott.

A visszavágót vasárnap 18.30 órától a szombathelyi Aréna Savariában rendezik.

Eredmény – női röplabda Európa Liga, elődöntő, 1. mérkőzés

Görögország-Magyarország 2-3 (-24, -19, 22, 23, -11)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik