Sport

Nem ment a magyaroknak a cselgáncs-vb-n

Az idei zágrábi GP-n második Csoknyai Lászlóra – a francia Alain Schmitt és a tadzsik Szajdcsamol Alimardonov után – a világelső grúz Avtadili Csrikisvili várt, akinek neve pirossal állt a dzsudogiján, jelezve, hogy címvédőként érkezett Kazahsztánba. Ehhez képest nem nyújtott meggyőző teljesítményt – korábbi meccsét is csak intésekkel nyerte -, és négy perc elteltével megint csak intésekkel állt jobban. Az utolsó percben aztán a 27 éves Csoknyai indított, ám ellenfele kontrából lecsavarta őt a földre, amiért vazaarit kapott, majd leszorítás következett, és a második vazaari már ippont ért.


Csoknyai László a francia Alain Schmitten még túljutott
Fotó: Europress Fotóügynökség 

A szintén 81 kilós Krizsán Szabolcs a szerb Nemanja Majdov után, a 32 között az olimpiai harmadik, világbajnoki ezüstérmes és a kvalifikációs rangsorban is második kanadai Antoine Valois-Fortier-vel került szembe. Az Európa-bajnoki bronzérmes magyart – aki 17. a világranglistán – két perc elteltével a földre csavarta ellenfele, majd vazaaris előnyét megőrizte a meccs végéig. A Honvéd 26 éves versenyzője helyezetlenül zárta a vb-t.

Az U23-as Európa-bajnok Szabó Franciska, aki 66. a világranglistán, a nála 34 hellyel előrébb álló, dél-koreai Bak Dzsi Junnal akaszkodott össze. A négy perc csak két-két intést hozott, így jöhetett az első értékelt akcióig tartó hosszabbítás. Ebben egy perc elteltével az Ázsia-bajnoki harmadik rivális leszorította a békéscsabai versenyzőt, aki így helyezetlenül zárt.

A 16 fős magyar válogatott négy nap után három hetedik helynél tart Asztanában, ahol pénteken 90 kilóban Tóth Krisztián és Vér Gábor, a 70 kilósoknál Mészáros Anett és Gercsák Szabina, míg 78 kilogrammban Joó Abigél és Salánki Evelin lép tatamira.

Az olimpiai kvótához a kvalifikáció május végi zárultakor a férfiaknál az első 22-ben, a nőknél az első 14-ben kell végezni a rangsorban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik