Sport

Három finalistánk már van az öttusa Európa-bajnokságon

marosi ádám (Array)
marosi ádám (Array)

A négyből három magyar - Marosi Ádám, Demeter Bence és Kasza Róbert - bejutott a döntőbe az angliai öttusa Európa-bajnokság férfi hagyományos versenyében. Az egyéni induló Demeter Gergelynek ugyanez nem sikerült.

Az angliai Bath városában rendezik idén az öttusa kontinensviadalt. Csütörtökön a férfi egyéni selejtezőjével vette kezdetét a verseny.

Az A csoportban Marosi Ádám jó vívással kezdett, 30 asszójából 17-et megnyert, ezzel tizedik volt az első szám után, majd a 200 métert 2:01.40 perc alatt úszta le, ami negyedik helyet ért, összesítésben pedig hatodikat. Demeter Bence “döntetlenre” hozta ki a vívást, 15 győzelmet aratott és 15 vereséget szenvedett el, ezzel éppen a 15. pozíciót foglalta el ekkor. Az 50 méteres fedett medencében 2:03.32 percre volt szüksége a 200 méter leküzdéséhez. Az uszodában a kilencedik legjobb eredményt érte el, amivel előrelépett, s a kombinált számnak 12.-ként vághatott neki.

Fotó: MTI

A lövészetekkel megszakított 4×800 méteres futás különbözően alakult a két magyarnak. Marosi nagyon jó sorozatokat produkált, így a második lövészet után már második volt, a harmadikat és a negyediket követően pedig elsőként jött ki a lőállásból. A negyedik körét látványosan visszafogottan kezdte, tartalékolta erejét, s csak az utolsó métereket nyomta meg, így is elsőként ért a célba. Ideje 11:48.20 volt, de mivel csupán a befutási sorrend számított, ennek nem volt jelentősége. Demeter végig a még éppen a közvetlen továbbjutást érő 12. hely környékén futott, a második lövészete után, amely nem sikerült neki jól, 15. is volt, ezzel együtt neki sem kellett “megszakadnia”. Az utolsó kört jó pozícióból kezdte, s végül be is ért 12.-ként 11:40.52-es eredménnyel.

A B csoport úszással kezdett. Itt Kasza Róbert 2:03.31 perce hatodik helyet ért, Demeter Gergely 2:08.92-je pedig 20.-at. A pástokon Kasza 17, Demeter 16 győzelmet gyűjtött, ezzel előbbi hetedik, utóbbi tizedik volt ebben a számban. A kombinált versenyt Kasza nyolcadikként, Demeter pedig a 18. helyről kezdte meg, de a középmezőnyben kicsik voltak a különbségek, így kilézett küzdelemre lehetett számítani. Ebben végül Demeter Gergely nem tudott részt venni, nem bírta a tempót, fokozatosan visszacsúszott a 24. helyig, így pedig már pontszámmal sem férhetett be a legjobb 36 közé.

Teljesítményét jelentősen befolyásolta, hogy egy nappal a versenye előtt megbetegedett, s csak szerda este dőlt el, hogy mégis tudja vállalni a csütörtöki szereplést. Kasza viszont magabiztosan oldotta meg a feladatát, jó lövészetekkel tartotta pozícióját, a végén pedig még egy hellyel előrébb is lépett, azaz hetedikként futott a célba. Az ő kombinált eredménye 11:52.99 perc volt, Demeteré pedig 12:14.69.

Pénteken a nők hagyományos versenyének selejtezőjét rendezik a bath-i egyetem sportközpontjában. A hétvégi döntőkben nyolc-nyolc kvótát osztanak az olimpiára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik