Sport

Atlétika: brit ikon az új főnök

Sebastian Coe (Array)
Sebastian Coe (Array)

Sebastian Coe-t választották meg szerdán Pekingben a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) elnökének négy évre.

Az az érdekes ebben a Nemzetközi Atlétikai Szövetségben, hogy azon ritka szervezetek egyike, ahol hatalmas az állandóság. Átlagosan 21 évet regnál egy elnök az IAAF élén, de ha eltekintünk az első svéd elnök 44 évnyi irányításától, még akkor is 14, 75 esztendő jut fejenként. Akit itt egyszer megválasztanak, az nyugodtan és hosszú időre tervezhet.

 

Szerhij Bubka  (jobbra) gratulál Sebastian Coe-nak
Fotó: europress

Nos, immár Sebastian Coe is, aki a sportág történetének második brit, de összességében csupán hatodik (!) elnöke (A magyar Horváth Krisztinát beválasztották a technikai bizottságba). Ugyanis az 1500 és a 800 méteres síkfutás korábbi világrekorderé, a kétszeres olimpiai aranyérmes 58 éves egykori atlétát, a londoni olimpia szervezőbizottságának elnökét 115 szavazattal választották elnökké a szervezet szerdai pekingi tisztújító kongresszusán. Vetélytársára, a rúdugrás 35-szörös világcsúcstartójára, a szintén olimpiai bajnok ukrán Szerhij Bubkára 92-en voksoltak.  

Coe elődje, a szenegáli Lamine Diack – aki 16 évig állt a szervezet élén – nehéz örökséget hagy utódjára. A szombaton kezdődő pekingi világbajnokságot megelőző elnökválasztásra ugyanis doppingbotrányok árnyékában került sor: a német ARD és a brit The Sunday Times a hónap elején hozta nyilvánosságra, hogy több mint 5000 atléta 12 ezernél is több teszteredményét kapták meg és közülük több mint 800 versenyzőnek volt legalább egy abnormális értéket mutató eredménye. Ebben az időszakban kiemelt versenyen 146 érmet, köztük 55 aranyat nyertek olyanok, akik gyanúra okot adó mintát szolgáltattak.  

Coe és Bubka egyaránt reformokat ígért, a doppingellenes harcban mindketten kemény fellépést és zéró toleranciát hirdettek, és egyetértettek abban is, hogy át kell alakítani a versenyrendszert, vissza kell szerezni az atlétika presztízsét.   

Az IAAF eddigi elnökei:

1912-1946 Sigfrid Edström (svéd) – 44 év                    
1946-1976 Lord Burghley (brit)  – 20 év
1976-1981 Adriaan Paulen (holland) – 5 év 
1981-1999 Primo Nebiolo (olasz) – 18 év        
1999-2015 Lamine Diack (szenegáli) – 16 év

Ajánlott videó

Olvasói sztorik